2009. december 30., szerda

Sikeres kísérletező

SIKERES KÍSÉRLET A KEVERT SPERMA ALKALMAZÁSÁVAL


A kevert sperma [több bika spermájának keverése] használata a mesterséges termékenyítés elterjedésével viszonylag korán nyert alkalmazást. Lényegében a fogamzási százalék emelését és az utódok életképességének a javítását célozza az eljárás, de alkalmazása során a kísérleti megfigyelések kiterjednek az ivararány alakulására, a vemhességi időtartamra és mindenekelőtt a sperma minőségének az alakulására is.
Amikor a Kaposvári Mesterséges Termékenyítő Állomás Laboratóriumát vezettem, az előbb elmondottak figyelembe vételével oly módon alkalmaztam a kevert spermát, hogy nem két bika ondóját kevertem össze, hanem a bika spermájához egy kos ejakulátumát (=ondóját) kevertem. Ezzel azt kívántam elérni, hogy a sperma minősége (termékenyítőképessége) javuljon, ugyanakkor ne okozhasson tenyésztési problémát, nevezetesen, hogy melyik bikától származik a borjú.
A kísérlet során 5 bika után 9 napon át 147 inszeminálást (tehén termékenyítését) végeztünk. Megállapítottam, hogy a kos ejakulátumának keverése után nemcsak a bikák ondósejtjeinek a mozgása javult (egyszeriben élénkebbé vált a mikroszkópos vizsgálat során), de annak élettartama (a vele való termékenyítési idő) is hosszabb lett, és ami a legfontosabb, a termékenyítési eredmények, tehát a vemhességi arány is 5,28 százalékkal emelkedett.
A kísérlet eredménye bebizonyította, hogy amennyiben a bika ondóját koséval keverjük, jobb termékenyítési anyagot nyerünk, a vemhességi arány is javul, következésképpen kedvezőbb lesz a termékenyítési eredmény, a tehenek vemhesülése és a mesterséges termékenyítés gazdaságossága anélkül, hogy mindez bonyolultabb eljárást vagy több anyagi ráfordítást igényelne.




Így vettem spermát bikából a mesterséges termékenyítéshez.

A kísérlet részletes leírása és az eredmények számszerű értékelése megjelent a Magyar Állatorvosok Lapja 1968. évi júniusi számában dr. Radnai István tollából HETEROSPERMA ALKALMAZÁSA A SZARVASMARHA MESTERSÉGES TERMÉKENYÍTÉSÉBEN címmel.



2009. december 29., kedd

Történetei

NEM GYÓGYULT A TEHÉN, A GAZDA FOGYASZTOTTA EL A GYÓGYSZERT

1952. nyarát írtuk. Akkor még a szabadszombat ismeretlen fogalom volt. A telefonhívás Belezna községből éppen szombaton érkezett. A tanácselnök hívott, hogy S. Jánoséknál már 2 napja nem kérődzik a tehén, csak nagyon nyög, a mai napon pedig mindössze 2 deci tejet adott. Nagycsaládos, szegény ember - mondta - pénz nincs a háznál, ezért nem mert telefonálni. (Ehhez megjegyzem, hogy számomra a segítségnyújtás elsődlegesen sohasem pénzfüggő feladatot jelentett.)
A község 4 km-re volt Surdtól, a székhelyemtől. Akkoriban még csak földutakon lehetett megközelíteni. Nem sokkal előbb, egy állatorvosoknak meghirdetett akció során havi 500 forintos részletre sikerült egy új D 125 köbcentis Danuvia motorkerékpárt igényelnem. Előbb bizony csak biciklivel, gyalog vagy jobb esetben lovaskocsival tudtam közlekedni.





A nyakamba akasztottam a műszertáskámat, és száraz idő lévén a jól járható földúton fél óra múlva már a helyszínen voltam az új, akkoriban még csaknem luxusnak számító járgányommal. A községben is csak a rendőrnek, a kocsmárosnak meg a földművesszövetkezet elnökének volt motorkerékpárja, az autó pedig szinte ismeretlen fogalom volt.
Tehát hamarosan megérkeztem a nagyon szegényes, zsúpfedeles házhoz. A "kezdetleges" istállóban egy vemhes meg a beteg tehén állt. A gazda egy középkorú, koránál sokkal idősebbnek látszó parasztember elpanaszolta, hogy a tehén semmit nem eszik, nem kérődzik, már 2 napja csak keveset iszik és a teje is "elment". Pedig a másik tehén hamarosan ellik, így a család is tej nélkül marad, neki pedig 3 kisgyereke van.
A baj okát ugyan nem tudtam kideríteni, de csináltam végbélen át egy bendőmasszázst, adtam a tehénnek bendőmozgató injekciót, és elmondtam a tennivalókat. Miután a gyógyszertár másnap is zárva volt (vasárnap), így gyógyszert nem írtam fel, viszont a bendőmozgás kiváltására egy jól bevált háziszert javasoltam. A tömött bendőtartalom felpuhítására és a bendő mikroorganizmusainak elősegítésére 40-50 dkg élesztő beöntését javasoltam a bendőbe rázókeverék formájában, és naponta 3 alkalommal egy deciliter pálinka beadását négyszerannyi vízzel higítva.
Mondtam, ha nem javul, 2 nap múlva (hétfőn), szóljon, akkor ismét ellátom, és ha szükséges, írok fel neki patikaszert.
A gazda hétfőn már korán reggel megjelent a lakásomon - átjött gyalog - és nagyon ijedten elmondta, hogy az állat állapota nem javul, és meg vannak rémülve, hogy kényszer kell levágni.
Felültettem a motoromra, és azonnal átmentünk Beleznára. A tehén még rosszabb állapotban volt, és a gazda most már ijedtségében bevallotta, hogy az élesztőt bár beadta neki, de a pálinkát, ugyan naponta háromszor (az előírás szerint) kimérette az asszonnyal, de az istállóban elfogta a "gyengeség", és - ahogy mondta - gondolván, hogy kisebb adag is elég lesz, előbb egy nagyot húzott az üvegből, és csak a maradékot higította vízzel és adta be a tehénnek... Hát a gyógyuláshoz - úgy látszik - ez kevés volt!
Nem biztos, hogy kibírná a nyomdafestéket az a szóáradat, amit ott a jelenlétemben a feleségétől kapott gazduram! Nem is részletezem. A történet úgy szól, hogy az asszonytárs éppen azért nem bízta rá a pálinka kimérését, mert tudta, hogy ha hozzájut a tüzes vízhez, nem ismer határt! De hogy még a beteg tehén elől is elissza, egy percig sem gondolta. Ha ezt tudja, semmiképpen nem bízta volna rá a számukra "életet adó" tehén önálló kezelését!
A tehenet elláttam, írtam fel kérődzőport, elmondtam újólag a tennivalókat, és néhány nap múlva, amikor arra jártam, benéztem a gazdához, hogy mi van a jószággal. Szerencsére meggyógyult! De hasonló esettel - márminthogy a beteg állata elől fogyasztotta volna el az előírt orvosságot a gazda - hosszú praxisom során többet nem találkoztam.
Ahhoz, hogy az elmondottakat jobban megérthessük röviden szólni kell arról, hogy miféle betegség is a szarvasmarha bendőrenyhesége.



A "bendőrenyheség"

A kérődzés elmaradása, az előgyomrok összehúzódásának gyöngülése és ritkulása, esetleg teljes megszűnése nem egységes kórfolyamat, hanem egyrészt többrendbeli tartási és takarmányozási hibának lehet a következménye, másrészt igen sokféle betegségnek lehet a tünete.

Miért fontos a kérődzés?

A kérődzés reflexes folyamat, mely során a bendőbe és a recésbe jutott, kellően meg nem rágott takarmány visszajut a szájba.
Ehhez tudni kell, hogy a kérődzőknek összetett gyomra van, mely három előgyomorból: bendő, recés és százrétű, valamint valódi gyomorból, az oltógyomorból áll.
Az összetett gyomor szabályos, zavartalan működése nemcsak a megfelelő kondíciónak, de a jó termelésnek is alapvető feltétele!

A kérődzés elmaradásának leggyakoribb kiváltó okai

A bendőrenyheség, a bendő mozgásának a megszűnése, következésképpen a kérődzés elmaradása számos okból bekövetkezhet, melyek ismeretében azok nagy részét a gazda megelőzheti.
1.) Előidézheti az átmenet nélküli takarmányváltoztatás, különösen, ha az új takarmány nehezebben emészthető (sok pelyva, szecska, szalma, rossz kukoricaszár).
2.) Amikor az állatokkal nehezen feltárható vagy kevés tápláló anyagot tartalmazó takarmányt etetnek (erdei lomb, kilúgozott, elfásodott széna, borsószalma, maghéjat tartalmazó olajpogácsa). Az ilyen takarmányok a nagy rosttartalmuk miatt vagy nehezen emésztődnek, s emiatt a bendőtartalom összecsomósodik és nehezen mozdíthatóvá válik, vagy pedig nem nyújtanak a bendőbeli mikroorganizmusok részére megfelelő életfeltételeket, s nem jelentenek ingert az előgyomor mozgásainak a megindítására.
3.) A moslék ugyancsak bendőrenyheséget okozhat. Nagyon gyakran tapasztaltam ezt főként kecskéknél, ha elegendő szálastakarmány nélkül adták.
4.) Hajlamosak a bendőatóniára ("bendőrenyheség") a rossz fogú öreg tehenek is.
5.) Előfordulhat akkor is, ha a rendes etetési időket nem tartják be.
6.) Amikor nem biztosítanak elegendő nyugalmat a kérődzésre (például az igás ökrök esetében).
stb.
(A bántalomról a leírás részlet dr. Radnai István Kistenyésztők Lapjában 1985-ben megjelent cikkéből.)



2009. december 28., hétfő

Jegyzet (egy - a bejegyzőnek igen kedves - képhez)

Dr. Radnai István: A BAROMFIORSÓFÉRGESSÉG KEZELÉSE HÁZISZERREL

A baromfi orsóférgessége

A tyúkfélékben a fertőzést az Ascaridia (olv. aszkaridia) Galli okozza, melynek hímje 5-75,5 cm, a nősténye pedig 6-11,5 cm hosszú. Egyetlen nőstény naponta 100 000 petét is képes üríteni, és a bélben megtelepedett orsóférgek akár egy esztendeig is megmaradnak a gazdaállatban.

Az orsóférgek kártétele

1.) A legsúlyosabb kár a takarmánypocsékolásból adódik, ami az intenzív barofitenyésztő országokban több tonnányit is kitehet.
2.) A bélben megtelepedett férgek súlyos mechanikai zavarokat okoznak. Olykor a bél nyálkahártyája elhalhat, de nemegyszer találkoztam olyan esettel, amikor a férgek teljesen kitöltötték a bél lumenét (=üregét), elzárták sőt olykor bélrepedés is előfordult.
3.) A fertőzött állományokban csökkent a tojáshozam.
4.) A betegség következtében csökken az állatok ellenálló képessége, és fogékonyabbá válnak más bántalmak iránt.
5.) Az orsóférges állományok kevéssé vagy alig immunizálhatók a fertőző betegségekkel szemben (baromfipestis, baromfikolera stb.).
6.) A csirkék fejlődési erélye megtörik, lesoványodnak, és ha elkésünk a megfelelő gyógykezeléssel, olyan súlyos állapot alakul ki, hogy a tartásuk veszteségessé, gazdaságtalanná válik.
7.) Az erősen fertőzött csirkékben A-vitaminhiány alakul ki, ami azzal magyarázható, hogy a férgek által károsított hurutos gyulladásos bélnyálkahártyán át, akadályozottá válik az A-vitamin felszívódása.

Tünetek

A klinikai tünetek súlyossága attól függ, hogy hány féreg telepedett meg az állatban, milyen a szervezet ellenálló képessége és fogékonysága. Az utóbbit erősen befolyásolja a kor is, a fiatalabb csirke jóval érzékenyebb mint idősebb társai.
A kiscsirkékben már 5-6, a nagyobbakban 10-20, a felnőttekben pedig ennél is több Ascardia okoz észrevehető tüneteket.
Az idősebb állatokban gyakran találhatók férgek anélkül, hogy a gazdaállat egészét veszélyeztetnék, ugyanakkor ezek az állatok peteürítésükkel súlyos fertőzési veszélyt jelentenek környezetükre. Megfigyelték, hogy az olyan csikrék, melyek bőven kaptak állati fehérjét, ellenállóbbak, mint azok, amelyeket főleg növényi fehérjékkel etettek. Ugyanakkor fontos szerepe van az állatok ellenálló képessége szempontjából a bőséges A-vitaminellátottságnak is.
A fertőzött csirkék étvágytalanok, bágyadtak, tollazatuk borzolt, fejlődésük megrekedt. Sokszor annyira lesoványodnak, hogy élesen érezhető a mellcsontjuk. Gyakori a hasmenés, némelykor pedig a mérgezésre utaló tünetek, bénulások is előfordulhatnak.
Ha nem történik időben gyógyszeres beavatkozás, az állatok senyvessé válnak, és elhullanak.

Gyógykezelés

Az orsóférgesség kezelésére számos kitűnő gyógyszer áll rendelkezésre. Ezzel kapcsolatban a kezelő állatorvos tanácsát kell kikérni, ezúttal tehát csak egy nagyon olcsó kisebb állományokban jól bevált háziszerrel a házilag is elvégezhető benzines kezelést ismertetjük, mely azoknál az állatoknál is eredményre vezet, melyek étvágytalanságuk miatt a gyógyszeres takarmányt, netán az ivóvizet sem fogyasztják el. A kezelés módját Ottilia lányom mutatja be, aki akkor 9 éves volt: a módszer tehát nagyon egyszerű...


A benzines kezelés

Előrebocsátom, hogy a benzines takarmányt vagy ivóvizet nem, vagy alig fogyasztja el az állat, pedig az orvosi benzin hatásától csak akkor várhatunk valóban megfelelő eredményt, ha testtömeg-kilogrammonként 2 milliliter mennyiséget juttatunk az állat begyébe.
A kezelést bárki biztonságosan elvégezheti, ha vásárol egy 10 milliliteres fecskendőt és egy 8-10 cm hosszúságú vékony gumicsövet.
A képen látható eszközökkel és módon nagyon könnyű a benzint vagy bármilyen más gyógyszert bejuttatni a csirke begyébe.
A begybefecskendzés fogásainak az elsajátításáig esetleg tiszta vízzel lehet néhány próbát tenni.
Attól nem kell tartani, hogy technikai hiba miatt esetleg több benzin jut a begybe, mint amennyi az előírt adag, ugyanis az előírás szerinti mennyiség többszöröse sem okoz bajt, annak csak négy-hétszeres mennyisége ártalmas!
Egyetlen dologra kell csak nagyon vigyázni, hogy benzin ne juthasson a légcsőbe, mert az légzésbénulást okoz!
Ilyen esetben a csirke egyszeriben elalél, majd görcsrohamokban vergődik. Ha csak "megszédül" a csirke, gyorsan életre kelthető, de ha netán görcsrohamok is jelentkeznek, haladéktalanul le kell vágni.
A benzines kezelés után levágott állat húsa az ember egészségét nem veszélyezteti.
A baromfi orsóférgei szigorúan gazdaspecifikusak, a különböző állatfajokban a bántalmat más-más orsóféregfaj idézi elő. A baromfi orsóférgei sem az ember, sem más állatfajok egészségét nem veszélyeztetik.

(Az eredeti részletes leírás megjelent dr. Radnai István tollából: Kistermelők Lapja, 1989. évi 1. számában.)


2009. december 27., vasárnap

Kapott leveleket

Kedves Kollégám!

Engedd meg, hogy cégünk nevében köszönetet mondjak a Kistermelők Lapja decemberi számában megjelent cikkedért, amely az általunk forgalmazott "Nortril" nevű kemoterápiás termékünkről szólt. Az egyszerű, állattartással foglalkozó emberek számára is érthető, ugyanakkor az állatorvos kollégáknak is a leglényegesebb információkat tartalmazó írásod nyomán számtalan érdeklődő jelentkezett nálunk és óriási segítséget jelentett számunkra, hogy ezt a gyógyszert, ezt a lehetőséget ilyen széles körben megismertethessük. További munkádhoz kívánunk nagyon jó egészséget, valamint kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet. Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Sághy Tibor
Budapest, 1995. december 12-én

2009. december 26., szombat

Kapott leveleket

CLINICA MEDICA VETERINARIA
DELL'UNIVERSITÁ DI PARMA
Via Cornocchio - I 43100 PARMA (ITALY)

Dear Sir RADNAI I.

I would greatly appreciate receiving a reprint of your article entitled Reproductive consequnces of feeding Fusarium infested corn on two pig farms which appeared in Magyar Allatorvosok Lapja Vol. 29, page 539-540, 1974.

Yours sincerely,
IL DIRETTORE
Prof. G Ballarini





2009. december 25., péntek

Sikeres kísérletező (b)

Miután a "SERTÉS VÉGBÉLELŐESÉSÉNEK KONZERVATÍV KEZELÉSE LOTAGENNEL" című cikk megjelent a Magyar Állatorvosok Lapjában, az NSZK Der praktische Tierarzt szaklap szerkesztője azzal kereste meg a szerzőt, hogy ültesse át az írást németre, mert szeretné publikálni. Nemcsak a teljes cikket, de a gyógykezelés alatt készített képeket is közzétették. E helyen csupán az Összefoglaló részt jegyzem le, de a teljes szöveg megtalálható:
Der praktische Tierarzt 52. Jahrgang 1. Marz 1971 Nummer 3.

Die konservative Behandlung des Rectumvorfalles beim Schwein mit Lotagen
Von Stefan R a d n a i


Zusammenfassung

Die konservative Benahdlung des Rectumvorfalles mit Lotagen-Konzentrat ist einfach und billig. Nach den Erfahrungen, die Tierarzte in Deutschland und der Autor in Ungarn gemacht haben, scheint sie erfolgreich zu sein. Ihr grosser Vorteil besteht darin, das die Therapie noch in solchen Fallen Erfolg verspricht, wo die Reposition der vorgefallenen Darmabschnitte nicht mehr möglich ist und nur die komplizierte und mit sorgfaltiger Nachbehandlung verbundene Amputation in Frage kommt. Nach der Mastdarmresektion haben viele Autoren bei den operierten Tieren eine chronische Obstipation beobachtet, die als Folge einer Narbenbildung der Mastdarmwand anzusehen ist. Sie führt zur Konditionsverschlechterung der operierten Tiere.
Bei der Anwendung von Lotagen benötigt man kein zusatzliches Arzneimittel bzw. Behandlungsverfahren. Lotagen übt eine zuverlassige bakterizide Wirkung aus und stillt eventuelle Blutungen. Die Demarkation des vorgefallenen Darmabschnittes wird unterstützt.
Nach Abschluss der Arbeit wurden von weiteren 21 Rectumprolapsfallen 19 mit dem gleichen Erfolg behandelt.







Abb. 1: Situation 3 Tage nach Beginn der Behandlung mit Lotagen-Konzentrat



Abb. 2: Deutliche Nekrose 7 Tage danach





Abb. 3: Fortschreitende Demarkierung (12. Tag)





Abb. 4: Heilung am 15. Tag nach Behandlungsbeginn

2009. december 24., csütörtök

Sikeres kísérletező (a)

Dr. Radnai István: SERTÉS VÉGBÉLELŐESÉSÉNEK KONZERVATÍV KEZELÉSE LOTAGENNEL

Sorkizárás1969. júniusában tsz-ünk h.-i sertéshízlaldájában fusariumokkal fertőzött kukorica etetése után öt napon belül 14 sertésen jelentkezett végbélelőesés.
(...)
A végbélelőesések nagy száma olyan eljárás alkalmazását indokolta, amely a súlyosan sérült, szennyezett és vissza már nem helyezhető prolapsusok esetén is gyógyulást eredményez a prolabált végbélszakasz amputálása nélkül.
(...)
Eseteinkben mire az éjjeliőr vagy a gondozók észrevették a betegeket és elkülönítették azokat, az előesett bélszakasz már nagy fokban duzzadt, azon súlyos sérülések voltak észlelhetők, trágyával és alommal szennyeződött. A fenti kép hamarosan kialakult az előesés után, mert a betegek az előesett bélszakaszt dörzsölték, azt társaik harapdálták, a keringési zavar következtében pedig a prolabált bélrészlet igen gyorsan oedémásan beszűrődött és megduzzadt. A reponálással történő gyógykezelésről szó sem lehetett.
(...)
Miután pedig a végbél roncsolt szakaszának reponálása (visszahelyezése) szóba sem jöhetett, kísérletet tettem az előesett végbélszakasz megtisztogatása után LOTAGEN-nel történő napi ecsetelésével. A kísérlet sikerre vezetett, mert 15 napon belül mindegyik állat esetében az előesett bélszakasz demarkálódott és a sertések meggyógyultak.
A Lotagen koncentrátummal való konzervatív kezelés a baktericid hatás mellett teljes gyógyulással járt. Az eljárás olcsó, az állat tulajdonosa házilag is elvégezheti.
(Az eljárás részletesen olvasható: Magyar Állatorvosok Lapja 1970. májusi számában.)

2009. december 22., kedd

Az utazó


Dr. Radnai István: IZLANDI TANULMÁNYÚT ÁLLATORVOSI SZEMMEL

Nagy örömmel fogadtam a lehetőséget az izlandi utazásra, mert nagyon érdekelt, hogy vajon milyen állattenyésztést lehet folytatni egy olyan országban, mely messze Északon, már a sarkkör szomszédságában fekszik, és területének 62 százalékán egyáltalán nincs vegetáció, ugyanis azt örökké hó, jég, gleccserek és lávamezők borítják. Az izlandiak hazájukat "ICE-LAND"-nak, magyarul Jégországnak nevezik.
De bevallom, nem kevésbé izgatott, hogy milyen lehet az a szigetország, ahol még ma is nyugtalanul morog a föld gyomra, és helyenként forró vízsugár tör a magasba, miközben területén hatalmas jéghegyek tornyosulnak. Valóban ez a tűz és a jég birodalma.
Bizonyára nem lesz érdektelen, ha ottani tapasztalataimat megosztom Olvasóinkkal is.
Előre kell bocsátani, hogy a szigeten a mezőgazdaságilag hasznosítható terület szinte teljes egészében legelő és csupán 1 százalékán folytatnak növénytermesztést. Az is igaz, hogy az országot néhány évtizeddel ezelőtt még Európa legszegényebb népe lakta, ma pedig már az elsők között van a jólétben.
Ennek bizonyítására csupán két jellemző adatot említek: Izlandon a GDP (tehát az egy főre eső hazai termék értéke) 1989-ben 21 100 USD (amerikai dollár) volt, az ember születésekor várható élettartam pedig férfiaknál 74,5, nőknél pedig 79,7 esztendő.
A számok értekeléséhez nézzük meg, hogy miként alakult mindez hazánkban! Nálunk ugyanebben az időszakban a GDP/fő mindössze 6 190 USD, a születéskor várható élettartam pedig férfiaknál 66 év, a nőknél pedig 74 esztendő volt. Mindehhez azt hiszem, nem kell bővebb magyarázatot fűzni. A számok önmagukért beszélnek.







Miben hasonlít Izland hazánkhoz?

Amennyire barátságtalan, hűvös, nedves, ködös idő fogadott megérkezésemkor a fővárosban, Reykjavíkban, annyira barátságosan várt vendéglátóm! Mindenekelőtt megnyugtatott, hogy itt bizony nagyon változékony az időjárás, lehet, hogy fél órán belül jön egy szél, mely olyan hirtelen elfújja a kellemetlenül permetező ködöt, mint ahogy az megjelent.
És valóban így is volt! De a szigetországban való tartózkodásom során az idő gyors változását még számtalanszor megtapasztalhattam.
De vajon milyen hasonlóság lehet az izlandi és a magyar nép történelmében? Vendéglátóm már megérkezésemkor felhívta erre a figyelmemet. Elmondta, hogy Izland is a mienkhez hasonló kis ország, mert területe mindössze 103 ezer négyzetkilométer, bár lakóinak száma sokkal kevesebb, mint Magyarországé, mindössze 261 ezer fő.
A mienkhez hasonlóan ugyancsak ezeréves az ország, mert 930 körül jött létre az Althing parlamentszerű intézménye, mely ellátta a törvényhozás és az igazságszolgáltatás feladatát, 1000 körül határozta el az Althing a kereszténység felvételét!
Ugyancsak hazánkhoz hasonlóan az idegen uralomtól sem volt mentes az ország, mert előbb norvég, majd dán uralom alá került és csak 1944-ben nyerte el a teljes függetlenségét, ekkor kiáltották ki az Izlandi Köztársaságot.
Ezt követően azonban már szerencsésebbek voltak, mint mi. Izland ugyanis már 1949-ben bekerült a nyugati szövetségi rendszerbe, és ettől az időtől számítják a technika és az életnívó gyors, meredek ívű, évszázadokat átugró fejlődését. 1951-ben védelmi megállapodást írt alá az USÁ-val és ilymódon a haderőtartás költségeitől is mentesült. Egy ország, ahol nincsen nemzeti hadsereg.

A halászok és juhászok földje

Az országban semmiféle hasznosítható ásványkincs sincs, energia-hordozók sem akadnak. Sem a talaj minősége, sem pedig a sziget éghajlata (hosszú tél, sok eső stb.) nem alkalmas kiterjedt, jelentősebb szántóföldi növénytermesztésre. A dús füvű legelők viszont nagyon megfelelőek mindenekelőtt a juhtenyésztésre. A farmerek több mint fél millió juhot tartanak.
A hideg grönlandi és a meleg Golf-áramlás találkozásánál a szigetet övező tengerek halban nagyon gazdagok. Az északi vizeken kifogott hal egynegyedét Izland partjainál zsákmányolják.
Bár ez utóbbi időkben mind többen költöznek be a városokba, még mostanság is 4000 körül van a farmerek száma, akik zömmel 60-200 hektáros területen gazdálkodnak.
A települések nagyon elszórtak. Előfordul, hogy akár 40-50 km-re van a legközelebbi szomszéd. Még a viszonylag sűrűbben lakott partvidéken is órákat utazhatunk úgy, hogy csak a legelésző állatok emlékeztetnek arra, hogy lakott földön járunk.
Aztán egyszercsak feltűnik néhány épületből álló farm, egy kis templom, majd a végtelen drótkerítések kísérik utunkat. Izlandon a századforduló táján kezdték szögesdrót sövénnyel elkeríteni a legelőket és törvényt is hoztak arra, hogy a kerítés "szent és sérthetetlen". Végigfutnak tehát ezek a réteken, hegyen, völgyön és akár a folyómedrek közepén is.
Az állattenyésztési ágazatok közül tehát a legjelentősebb a juhatartás. Extenzív juhtenyésztés folyik, ami azt jelenti, hogy az állatokat tavasz kezdetén kihajtják az óriási dús füvű legelőre és csak ősszel terelik haza őket. Ekkor néhány napra élelmet csomagolnak, lóra ülnek és megkeresik - jelölésük alapján - a juhokat a hegyekben. A juhok hazaterelése ünnep, amit lakomával ülnek meg.
A legeltetési szezon májustól szeptemberig tart. Egy-egy juhtenyésztő farmer általában 5-6000 juhot tart, és miután gyakori az ikerellés, másfélszeres szaporulatot tudnak felnevelni. A buja zöld fű jó kondícióban tartja az állatokat. A bárányok gyorsan fejlődnek, a gyapjú minősége első osztályú.
A pecsenyebárányok 30 kg körüli súlyban 4-5 hónap alatt "készülnek el", kizárólag tejet és legelőfüvet fogyasztva. Az izlandi bárányhús keresett termék. A gyapjú, irha és birkahús egy részét exportálják.
A szarvasmarha-állomány 77 ezer körül van, nem sokkal kevesebb, mint fele a tejelő tehén. Az éves átlagos tejtermelés tehenenként 4200 liter. Az egy főre eső tejtermelés 185 liter évenként. Európában itt a legnagyobb.
A tej és tejtermékek kiváló minőségűek. A tej minőségét szigorúan ellenőrzik, és ha nem felel meg az előírt szabványnak, azonnal megvonják a gazda tejeladási engedélyét. Különösen híresek a sajtjaik és a speciális izlandi tejtermékek (ilyen pl. a skyr), melyek nemcsak otthon keresettek, de kitűnően exportálhatók is.
A legeltetéssel nem hasznosított fűből jó minőségű szénát és szilázst készítenek. Sietni kell a betakarítással, mert rövid a nyár, és nagyon hamar megindul a véget nem érő havazás. Mindenfelé láthatók a hatalmas "gurigákká" légmentesen összepréselt fehér fóliával bevont szénatáblák, melyek a téli takarmányellátást biztosítják.
Vendéglátóm nagyon büszkén mutatta meg az egyik farmer pónitenyészetét. Az izlandi kis ló mindössze 130-140 cm marmagasságú, tarka színű, rendkívül szívós és kitartó állat. Néhány évtizede még az izlandi is "lovasnemzet" volt, szinte a ló volt az egyedüli közlekedési eszköz. Ma már szinte minden farm udvarán ott áll az autó.
Kb. 62 000 ló van az országban. Igen kedvelt exportcikk élő és levágott állapotban egyaránt. Sokat exportálnak többek között Németországba. A húsát pedig nagyon szeretik Japánban.
A sertések egyedszáma mindössze 3000 körül van az országban, és kb. 1500 angóranyulat tartanak a farmokon. A tojótyúkok száma nem éri el a 200 ezret.
Reykjavíkban csak egyetlen egy kutyát láttam az utcán, egy üzlet előtt megkötve várta a gazdáját. Valóban, az ebek száma lényegesen kisebb, mint másutt. A fővárosban csak az tarthat ebet akinek a szomszédai ehhez hozzájárulnak! A közterületen a kutya "hagyatékát" a gazdinak el kell takarítani! A szabály megszegése igen súlyos következményekkel jár.



Nincsen könnyű dolga az állatorvosnak

Az állategészségügyi szolgálatot közel 100 állatorvos látja el. A körzeti állatorvosok száma 30 körül van. Az úttalan utakon nincsen könnyű dolguk! Az országban nincs vasút, az úthálózat is gyér. Az ország ütőere a szigetet körbekerülő egyes számú főút, amit a lezúduló hatalmas hótömegtől is rendszeresen tisztítanak. Vannak kétjegyű és háromjegyű utak is, melyek csak lassan "döcögve" járhatók. Keresztül-kasul szelik viszont az országot a bazaltutak az óriási lávamezőkön. Az útnyomokat hóolvadás után munkagéppel egyszerűen "kikotorják".
Bizony hidak sincsenek! A folyókban gázlókat jelölnek ki, és ezeken lehet áthajtani. Mivel sok a folyó, patakocska, ilyen átkelésben gyakran volt részünk.
Nagyon magas a gépesítés. A nemzeti jövedelem 70 százaléka a halászatból származik. A kifogott hal tekintélyes részét dobozolják, a hulladékot pedig hallisztnek dolgozzák fel. Mindent hasznosítanak.

Hogyan terem meg a banán a jégországban?

A gabonafélék közül kizárólag az árpa termeszthető, megtermelésére az ország területének 0,1 százaléka használható. A földeken inkább burgonya, káposzta, fehérrépa terem.
De honnan van a friss banán és ananász az üzletekben? Igen fejlett az üvegházi kertészet, nemcsak szép virágokat termesztenek, de paradicsomot, uborkát, szőlőt és déligyümölcsöket is. Az olcsó hőenergiát ilymódon is hasznosítják.
A szigetország népe szorgalmas, felgyelmezett, modern gépekkel kifogástalan termékeket állít elő a hazai és a külföldi piacra. Hát így küzdötte fel magát Izland Európa legszegényebb országából néhány évtized alatt a gazdagok közé.
Az elmondottak csak akkor válnak igazán érthetővé, ha röviden megismerjük azokat a természeti folyamatokat, melyek a szigetet létrehozták, sőt amelyek azóta is alakítják egyszer súlyos katasztrófát, máskor olcsó energiát (hő, víz) és csodás természeti jelenségeket produkálva. Ezzel magyarázható az idegenforgalom mind gyorsabb növekedése is.

A tűz és jég országa

Izland már eleve tűzben született egy 4000 méter vastagságú láva- és tufatömegből vulkáni működés eredményeként.
A vulkáni működés azóta is folytatódik. Szomorúan emlékezetes dátum az 1783-as esztendő, amikor kitört a Laki nevű hasadékvulkán. Ennek során 25 km hosszúságban nyílt meg a földkéreg és izzó láva öntötte el a vidéket. A tűz poklában 15 ezer ember, a sziget akkori lakosságának közel egyharmada lelte a halálát. A föld mélye 25 km-es hasadék mentén sorakozva 95 kráterből okádta a vörösen izzó tüzes lávát.
A megrázó katasztrófa egy vasárnap kezdődött. A környék lakói éppen a templomban imádkoztak. A pap Isten hatalmáról és irgalmáról prédikált. És ekkor érte el a hömpölygő tűzfolyam a települést. A pap magasra emelt feszülettel rohant ki a templomból, hogy megállítsa a mindent elsöprő, felégető és a házakat sorban elnyelő izzó lávafolyamot. De sem őt, sem mást nem kímélt a bűzös gázokat lehelő gyilkos tűz, melynek egyik ága egészen 45 km távolságig jutva söpört el mindent, ami az útjába akadt.
Földünkön ez volt a történelmi idők legnagyobb hasadékvulkáni kitörése. A láván kívül tömérdek vulkáni por, hamu és salak repült a levegőbe és messzi vidékeket tett terméketlenné. Izlandon hosszú ideig elsötétült az ég és megsemmisült a szarvasmarha-állomány fele, a juhok 80 és a lovak 75 százaléka.
Mi a helyzet napjainkban? Izland leghíresebb tűzhányója a Hekla bizony ma is működik, és a helybeliek csak a "pokol kapujának" nevezik. Az itteni 30 tűzhányóból ez a leghíresebb, mely csak a történeti idők során 29 esetben tört ki.
De nem kell annyira visszamenni az időben, mert szinte napjainkban, 1973. január 23-án tört ki a Helgafell vulkán és a Vestmannaeyjar várost borította el az izzó láva és hamu, de ezúttal az 5000 lakost időben sikerült kitelepíteni. Amikor a vulkán elcsendesedett és a láva kihűlt, majdnem mindenki visszatért az otthonába. Kiásták házaikat a fekete hamu alól vagy újakat építettek. Azt persze senki sem tudja megmondani, hogy lesz-e, és ha igen, mikor lesz egy újabb katasztrófa. Így keletkeztek a végeláthatatlan lávamezők.
Az állandó vulkanikus tevékenység kísérő jelenségeként sok helyütt lehet látni forró vizű forrásokat, magasba szökő gejzíreket süvöltő kénes gőzforrásokat.

A csodálatos természet

Főként a szigetország déli részén nagyon szép a táj. Dús füvű legelők, zöldellő hegyláncokat szabdaló völgyek gyönyörködtetik az idelátogatót. A zenei aláfestést a sebesfolyású kristálytiszta patakok adják, melyek gyakorta alkotnak pompás vízesést.
Ugyancsak feledhetetlen látványt nyújtanak a mélyből feltörő hőforrások, gejzírek. A leghíresebb a Strokkur, melynek környékén számos tölcsérszerű mélyedésében, gödröcskében bugyborékol, csobog, mormol, dolgozik a forró víz, de ahhoz nincsen elég ereje, hogy a magasba szökkenjen.
Nem így a Strokkur, mely lenyűgöző mutatványul szolgálva 10-12 percenként dübörgő sistergéssel, rettenetes erővel lövelli 15-18 méter magasba a forró vízoszlopot. Nem lehet betelni a látvánnyal.
Csupán néhány km-re a nagy gejzírtől a természet újabb csodája tárul a szemünk elé, az Arany Vízesés, a Hvita folyó zuhataga. Itt óriási zúgással, robajjal zúdul le 32 méteres mélységbe a bömbölő hatalmas víztömeg.
A gyorsfolyású folyóvizek a gleccserekből táplálkoznak. Kiterjedésükre jellemző, hogy pl. az Arany Vízeséstől nem messze levő 8000 négyzetkilométeres jégmező 200 km széles és 400 m vastag, bár vastagsága néhol eléri az 1000 métert is. Persze több is van belőle a szigeten.
Még hosszan folytathatnám a sort, de ezúttal a lehetőségeimből csak ennyire tellett. Annyira, hogy némi ízelítőt adjak ennek a kietlen de mégis pompás országnak az állattenyésztéséről, gazdasági életéről és természeti csodáinak nagyszerűségéről.


(A cikk megjelent a Kistermelők Lapja 1999. évi októberi számában)

2009. december 21., hétfő

Kapott leveleket

ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM
ÁLLATHIGIENIAI TANSZÉK
BUDAPEST

Kedves Kollégám!

Hálásan köszönöm a postafordultával küldött filmet. A kép könyvemben - névre való hivatkozással - fog megjelenni. Amint a nagyítás elkészül, visszaküldöm a negatívot.

Budapest, 1978. ápr. 5.

Szívélyesen üdvözöllek:
Kovács Ferenc

2009. december 20., vasárnap

Beleolvastam

1956. BICSÉRD

Szeptember elsején kérésemre áthelyeztek Baranyába, Bicsérdre. Itt nem volt lakás, Naca néni, a házvezetőnőm a szuterénben lakott, én fent, egy szobában. A munkaterületemhez tartozott Kővágószőllős és Töttős is, meg a gazdag Aranyosgadány. Meg sem melegedtem, kitört a forradalom. Szerencsére még teljesen ismeretlen voltam, így semmiféle megmozdulásban nem vettem részt.
Rövid bicsérdi élményem, hogy itt végeztem először sertésen császármetszést - és sikeresen! Ez akkortájt még komoly szakmai teljesítménynek számított.

1958. BELVÁRDGYULA

Jól jártam, mert Bontó Árpád kollégám (...) átkerült Siklósra, így kaptam kinevezést Belvárdgyulára, ahol 7 község szolgálatát láttam el.
Egy állatorvoscsoporttal tanulmányútra mentem az NDK-ba. Elég jól beszéltem németül, és Erfurtban összebarátkoztam egy agrármérnökkel, aki közben képviselő is volt. Max Hünnigernek hívták. Meghívtam Belvárdgyulára 2 hétre. Igen jól érezte magát a német községeim svábjai között. Egyik alkalommal Schőnberger Vilmos nagygazda meghívta a szőlőjébe "pinceszerre". Erős volt neki a magyar paprika, utána 2 napig nagyon panaszkodott a gyomrára - meg a magyar paprikára... Pedig ott bátran és repetázva fogyasztotta.
A barátom kieszközölt nekem egy állatorvosi állást Erfurtban, azonban én az utolsó percben lemondtam. Azóta is bánom a szamárságomat.
Közel voltam Pécshez, gyakran meglátogattam a szüleimet, családomat, én azonban kényelmes városi állást akartam: megpályáztam a pécsi Mesterséges Termékenyítő Állomáson megüresedett laborvezetői állást.

1961 PÉCS

A M. T. Á. állományában, ahol a Laboratóriumot vezettem, naponta jártam ki Békáspusztára. Itt vettük a spermát, majd mélyhűtöttük és expediáltuk a baranyai tehenészetekbe. Kényelmes de nagyon egyhangú munka volt.

2009. december 19., szombat

Kapott leveket

STATION DE PATHALOGIE PORCINE
B. P. 9
22440 PLOUFRAGAN
FRANCE

14 octobre 1975

Cher Collégue, Sehr geehrter herr Kollege, Dear Colleague,

Je vous serais trés reconnaissant bien vouloir m'adresser un tiré á part de votre article:
I should greatly appreciate a reprint of your paper:
Für die Ubersendung eines Sonderdruckes der Nachstehende Arbeit:

Radnai I (1974)
Reproductive consequences of feeding fusarium-infected maize in two pig units
Magy. Allatrov. Lapja. 29, 539

Avec mes remerciements. Mit bestem Dank. Sincerely Yours

2009. december 18., péntek

Az utazó

Dr. Radnai István:
TIBETI PARASZTOK KÖZÖTT A "VILÁG TETEJÉN"

Több ezer kilométerre hazánktól Ázsia szívében, valóban a világ tetején, mintegy 4-5000 méter magasságban, a festői Himalája örök hóhegyeitől övezett fennsíkon, több mint egy millió négyzetkilométer területen él egy nép, mely hét évszázadon át nem engedett idegent belépni az országába.
Fővárosa Lhásza, a földünkön sok millió hívet számláló buddhista világ vallási központja, a hívők fejének, a Dalai Lámának a székhelye. Mindez, valamint az, hogy hazánkfia, a tudós Kőrösi Csoma Sándor hét éven át egy közeli kolostor cellájába bezárkózva alkotta meg a tibeti nyelv első szótárát, leírta nyelvtanát és buddhista műszógyűjteményét, már diákkoromban felkeltette érdeklődésemet e rejtélyes ország iránt.
Az elmúlt esztendőben sikerült eljutnom a csodás kolostorok és lámák országába, és ízelítőt nyerni a haladó világtól évtizedekkel elmaradó, bigott, vallásosságtól fűtött, nagyon szegény tibeti emberek életéről.
Bár fő megélhetési forrásuk az állattenyésztés és a növénytermesztés, a kopár hegyoldalakban többnyire csak ritkás fűcsomókat találhatnak a legelésző jakcsordák, a kecske- és juhnyájak, mert zöldellő rét, termékeny terület csak a folyók menti tisztásokon található.
A paraszti munka nehézségeit tovább fokozza a szélsőséges időjárás: a nyár nagyon meleg, a tél pedig igen hideg. Míg a meleg évszak gyors és tomboló viharokkal jár, a hideg egyik jellemzője a szél, mely feltartóztathatatlanul megostoroz mindent, ami az útjába kerül, és szúrós homokfelhőket kavar.
Olykor hatalmas hóesések okoznak nagy pusztítást. 1998. telének egyik éjszakáján 2 méteres hó hullott. De elmondták, hogy több évvel ezelőtt Észak-Tibetben egy éjjel hasonlóan nagy hótömeg zúdult a földre, amit olyan hideg követett, hogy az emberek vándorlás közben észrevétlenül megfagytak. Ekkor történt, egy Nagcsa melletti falu gazdáit - miközben a nagy hóban keresték a jakjaikat - lovaikon dermesztette meg a berobbanó hideg. S mindez csak tavasszal derült ki, amikor a nap felolvasztotta a havat, de őket talpon tartotta az árnyékukban megmaradó jég. Amikor rájuk találtak, úgy álltak ott mereven, mint egy sereg kísértet-lovas.
Ebben a magasságban az élet fizikailag is nehéz. Ahogy egyre magasabbra jutunk, a légkör mindinkább ritkul, a légnyomás csökken. Oxigénben szegény a levegő, melynek pótlására kétszer olyan gyorsan kellett lélegezni, és bizony 7-8 lépés megtétele után megállni kényszerültünk, amíg a szívműködésünk normalizálódott. A tibetiek ehhez hozzászoktak, bár ők is igen lassan, de egyenletes ütemben mozognak, harmóniába hozva lépéseiket a lélegzésükkel.

A mezőgazdaságból élnek

Valójában Tibet mezőgazdasága ma a folyókat és patakokat szegélyező sávokra korlátozódik.
Munkamódszereik "primitívek", szerszámaik csupán a kapa, ásó, egyszerű jakvontatta eke és sarló. Szállítóeszközeik a puttony és a szekér. A tibeti földműves az év nagyobb részében látástól vakulásig a földje felett görnyedezik.





És mit termelnek? Árpát, szóját, mustárt, hajdinát, répát, hagymát, fokhagymát és mintegy 200 éve burgonyát.
A munka minden szakaszát szertartások kísérik, amelyekben kiengesztelik az isteneket, és termékenységért könyörögnek. Vetéskor a földek közepére imazászlókat helyeznek, a szántást végző jakokat jelképes vörös szalagok díszítik.
Aratáskor a kévéket az udvarokban halmozzák fel, ahol emberek és állatok tapossák ki a szemet a kalászból, bár újabban a nagyobb településeken már cséplőgép is van.
És milyen állatokat tartanak? A nagy magasságban a legfontosabb - ahogy mondták: életet adó - háziállat a jak. Ez az erős, robosztus, hosszúszőrű állat a legzordabb időjárást is elviseli, sőt 4000 méter alatt alig él meg, mert szenved a hőségtől.





Tejük zsírban gazdag, sűrű tejszínszerű, húsuk ízletes, tápláló, finom gyapjából pokrócot, sátorponyvát szőnek, bőrükből csónakok, zsákok, csontjaiból pedig ékszerek képszülnek. Nemcsak mezőgazdasági munkára, de a "nyereg alá" is használható.




Hatalmas teste ellenére nagyon igénytelen. Sajátságos nyelvével olyan egészen apró növényeket is lelegel, melyek más növényevőknek nem elérhetőek. Errefelé a gazdagság mércéje a jak tulajdonlása a juh- és kecskenyáj mellett.

Életmódjuk

A parasztok szögletes alakú házai kőből és vályogtéglából épültek, kis ablakokkal. Ahol az üveg ismeretlen, ott ez az egyetlen mód a hideg kívül tartására. Az agyagból készült lapos tetőn szárítják nyáron a különféle termékeket. A ház alsó szintjét többnyire az istálló tölti ki, mely télen, mint a központi fűtés, elraktározza a meleget a fölötte levő szobák számára.





A tűzhely feletti polcokon van a konyha teljes felszerelése. Kis fatányérok, lábosok, fazekak. Az evőeszköz ismeretlen Tibetben, a kést-villát-kanalat az étkező öt ujja helyettesíti.
Legfontosabb ital a tea, amit sóznak és jak-vajjal ízesítenek. A teáscsészét - amit sohasem mosnak ki - mindenki a zsákjában vagy a zsebében magával viszi.
Minden házban ott lebeg az imazászló. A tibetiek szerint ezek a tárgyak távol tartják a betegségeket és a szerencsétlenséget.
Étkezésük? Kedvenc ételük az árpalisztből készült campa, mely árpaliszt, vaj és tea összegyúrásával és gombócokká formálásával készül. Mivel pedig Tibetben nemigen szoktak kezet mosni, ennek a piszok is lényeges alkotórésze. Bármilyen szívesen is kínáltak, ezért nem kóstoltam meg. A főbaj az volt, hogy láttam a készítését!

Egy asszonynak több férje is lehet?

Ma már hivatalosan tiltják, de vidéken még sokfelé így van. Ennek egyik "ősi oka", hogy az egyébként is kevés termőföld ne aprózódjon el. Az is fontos, hogy a családi háromszögben - merthogy a férfitestvéreknek van közös asszonya - sem születik szükségképpen több gyerek, mint egy férj esetében. Így a többférjűség a népesség szaporodását is féken tartja.

A kolostorok

Tibetben lépten-nyomon lehet találkozni kopaszra nyírt, jellegzetesen félvállra eresztett barna színű köpeny-ruhát viselő szerzetesekkel, lámákkal. Ők a kolostorokban élnek, és a környék helységeiben ellátják a vallási szertartásokat: névadást, temetést, gonosz szellemek elűzését, de gyógyfüveikkel a betegek gyógyítását is.
A XVII. században 1800 kolostorban több mint 100 ezer szerzetes élt, majd számuk tovább gyarapodott. Századokon át a lakosság szellemi és anyagi központját jelentették. Ma is sokan jelentkeznek kolostorba, de manapság a szerzetesek létszáma korlátozott.




Lhásza, az "istenek városa"

Impozáns épületegyüttes itt az 1000 helyiséges Potala palota, a buddhisták "Rómája", a Dalai Láma székhelye. Zarándokok tömege keresi fel nap mint nap e helyet imamalmát forgatva, olvasóját morzsolgatva. Sokan a földre borulnak a "szent hely", az épület előtt.




1951-ben Kína annektálta Tibetet, a XIV. Dalai Láma az 1959-es tibeti felkelés során innen menekült el sok hívővel Indiába. Ma is ott él.

(A cikk megjelent 2001. decemberében a Kistermelők Lapjában)

2009. december 17., csütörtök

Kapott leveleket

Kistermelők Lapja Szerkesztősége
1355 Budapest, V. Kossuth Lajos tér 11.

Tisztelt Szerkesztőség!

Rendszeres olvasója vagyok a Lapnak. Hobbi szinten állattartó vagyok, ezért különös figyelemmel és érdeklődéssel olvasom Radnai István doktor úrnak az állategészségügyi rovatban rendszeresen megjelenő s laikus számára is igen jól hasznosítható ismeretterjesztő sorait.
Levélválasz reményében Radnai István doktor úrhoz intézném az alábbi kérdéseimet:

Családi szükségletünk kielégítésére 10-15 db tyúkot tartunk, 50-60 db csibét nevelünk. Az elmúlt évben ez nem volt sikeres, nem volt veszteség nélküli. A doktor úr írásai alapján felismerni véltem a borreliózis ill. a kokcidiózis tüneteit, a tyúkokon a tolltetvességet is. Mindezek ellenére reményt keltett a Multicide fertőtlenítőszer híre.

Kérdéseim:
1. A Multicide-dal történő fertőtlenítés az ólakon, etetőkön, itatókon túl kiterjedjen-e a baromfiudvarra is? Milyen időközönként célszerű megismételni a fertőtlenítést?
2. Feltételezve, hogy a betegségeket túlélt, kifejlett baromfi immunitása megerősödött, keltethetők-e túlzott kockázat nélkül a tyúkok tojásai?
3. Mivel magyarázható, hogy a tyúkok szívesen csipegetik a tyúkudvar nyirkos földjét?

Tisztelt Doktor Úr!

Ha lehetséges, szíveskedjék rövid választ adni kérdeseimre.
Fáradozását előre is köszönöm.

A szerkesztőségnek - s külön Önnek is - sikeres boldog új esztendőt kívánok.

Törökszentmiklós, 1999. január 11.

Tisztelettel:
K. L.

2009. december 16., szerda

Beleolvastam

VAGONRAKÁS - HÓLAPÁTOLÁS

Igen aktívan dolgoztam, az Egyetemen jól tanultam, megbecsültek, és hamarosan beszerző és konyhafőnök lettem, ami már némi kis pénzecskével is járt - erre bizony nagyon-nagyon rászorultam. Akkortájt még volt tandíj is meg vizsgadíj is az egyetemeken.
A népi kollégiumok a JOIN-tól is rendszeresen vételezhettek konzerveket. Ez egy amerikai zsidó szervezet, segélyező szervezet volt. Sikerült mindig "pluszként" kikunyerálnom egy-egy 5 kg-os doboz vajat vagy dzsemet, amit azután hazajuttattam a szüleimnek. Még mindig van azokból a fényes sárga 5 kilós dobozokból - persze már üresen - mutatóba.
De nemcsak a konzervekkel segítették a Népi Kollégiumokat a segélyszervezetek, hanem ruhaneműkkel is. A német katonai raktárakban levő új ruhákat kiosztották a különböző szervezetek között, így jutott az Achim András kollégiumba is. Amikor felmentem Pestre, az öltözetem az a német katonacsizma volt, amit még a táborba-zárásom (hadifogoly volt - a bejegyző) előtt hazaküldtem, rajtam volt apám egy katonai csizmanadrágja meg egy régi zakóm. Volt egy fehér ingem is, amit az ünnepeken, vizsgákon, no meg az egyetemi partikon vettem fel. Hogy ne kelljen annyit mosni, egyik alkalommal a "színén", a következőn pedig kifordítva hordtam, következésképpen mindig tiszta volt a gallérja. Így tettek a többiek is. A szegényebbje.
Szóval én is kaptam a "katonai ellátmányból" egy Wehrmacht-hosszúnadrágot, egy fekete páncélos SS-zubbonyt, ami derékig érő volt és nagyon csinosnak találtam és egy elnyűhetetlen kékszínű inget. Ezt még sokáig viseltem, és az Egyetemen - amíg nem tudták a nevemet - csak "kékingesnek" hívtak.
Úgy tudtunk némi pénzt szerezni, hogy a vasútra jártunk vagonokat rakni. Itt mindig volt felvétel - korlátlanul.
Télen havat lapátoltunk: a műszakok 6-tól 6-ig tartottak, de mi az éjjelire mentünk. Egy műszakért 8 Ft-ot kaptunk, amiért lehetett venni például egy pár kesztyűt. Első nap még kesztyű nélkül, másnap már komfortosan kesztyűben dolgoztam.
Ugyancsak jól néztünk ki, amikor a német katonaruhákban este 6 órakor (télen már sötét volt) megszálltuk a városba menő kettes villamost. A hecc kedvéért hozzá még elkezdtük énekelni a "Föl vörösök, proletárok" című indulót, vagy a NÉKOSZ himnuszát, a "Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják" dalt. Az emberek nem szerették a kommunistákat, és hamar kiürült a kocsi. Mi ezen jót mulattunk. Iuventus ventus... - mondja a latin mondás.
Amikor csak volt lehetőség, a hólapátolást sohasem hagytuk ki.

2009. december 15., kedd

A nagyapja kiállítása









REISZBERGER ANTAL
1862 - 1914

1862. február 8-án született Siklóson. Nagyapja, apja ugyancsak fazekas volt. 1887-ben szabadult fel, a mai Szabadság utca 15. sz. házban volt a műhelye. Jómódú volt és közismert, s mint a legtöbb iparos földműveléssel is foglalkozott. A munkája mellett közfeladatokat is vállalt - a hitközség gondnoka és a községi elöljáróságon esküdt volt.
1888-ban feleségül vette Keller Viktóriát, aki munkájában sokat segített.
Az edények mázait nagy gonddal saját maga állította össze. Üveget, rezet égetett, porrá törte és abból készítette csodálatos mázait.
Az edényeket műhelyében és a gyűdi búcsúban is árulta. Katonai szolgálata után sokat betegeskedett, melyet a mázak káros hatása súlyosbított. 1908-ban égetett utoljára. 1914. november 12-én halt meg.
Munkáinak féltve őrzött darabjait lánya, Schweigert Béláné Reiszberger Mária Siklósnak ajándékozta.


























2009. december 14., hétfő

Meghívták

KISTENYÉSZTŐK LAPJA
Budapest

Dr. Radnai István úrnak
Pécs

Kedves Uram!

Lapunk megjelenésének 25. évfordulója alkalmából ankétot rendezünk 1982. március 19-én (pénteken) 10 órakor Kecskeméten, a Baromfifeldolgozó Vállalat tanácstermében (Kecskemét, Cegédi út).

Az ankétra lapunk régi, külső munkatársaként tisztelettel meghívjuk és feltétlenül elvárjuk.

Indító előadást dr. Romány Pál, az MSZMP Megyei Bizottsága első titkára tart a kistermelés jelene és jövője címmel.

Ha részvételének akadálya támadna, szíveskedjen azt előre jelezni.

Üdvözlettel:
Dr. Gonda Irén
főszerkesztő

2009. december 13., vasárnap

Kapott leveleket

Budapest, 1991.06.24.
Magyar Állatorvosok Lapja


Kedves Kollégám!

Régóta hiányolom írásaidat. Örülök, hogy az állatorvosokat is megtisztelted cikkeddel.

Szeretném, ha figyelembe vennéd a 2 illusztris lektor véleményét. Rafai tanár úr túl szigorú volt, de kérdései és megjegyzései "ülnek".

Az átdolgozás (kiegészítés) és újragépelés során vedd figyelembe, hogy

- az oldalak mindkét széles margója üres maradjon,
- az IRODALOM adatait ellenőrizd és egészítsd ki,
- valóban jó lenne egy olyan 10-15 soros ÖSSZEFOGLALÁS-t írni, amely a lényeges adatokat is tartalmazza, amelyet érdemes lesz 3 idegen nyelvre lefordítani.

Várva a kitűnő dolgozatot vissza mielőbb,

sokszor üdvözöl:

Dr. Holló Ferenc
főszerkesztő

2009. december 12., szombat

Jegyzet (veszettség)

NEM TRÉFA: KISCICÁBÓL VADMACSKA


A vadakban gazdag, kiterjedt erdőségekkel övezett Zala megyei községben volt az állatorvosi székhelyem. Egyik nap éppen ebédeltünk, amikor a második szomszédból vérző arccal, kétségbeesetten szaladt át hozzám a fiatalasszony panaszolva, hogy a szelíd, mindig barátságos, kitűnően egerésző macskája "megbolondult", nekiugrott és az arcát csúnyán összekarmolászta.
Mint elmondta, már néhány napja nem volt otthon a macska, de úgy gondolta, hogy bizonyára elcsavargott udvarolni. A kérdéses napon azonban a kalandor nagy nyivákolással hazaérkezett. Beengedte a konyhába és gondolván, hogy éhes, tejet öntött a tányérjába, de a macska ezúttal rá se hederített az egyébként kedvenc ételére. Ehelyett a konyhában ide-oda futkosva, farkát feltartva keservesen nyávogott. Időnként a nyávogása rekedt vonításszerű hanggá változott.
A gazdasszony ekkor - elmondása szerint - leült a sámlira, és - hogy megnyugtassa az állatot - nevén szólítgatta. A cicus egyszeriben felugrott a gazdája ölébe, és a karmaival váratlanul nekiesett az arcának. A macskát sikerült "eldobnia", és mindjárt át is szaladt hozzám, hogy megnézzem, mi baja lehet az állatnak. Mikor odaértem, a dühöngő-izgatott kis betegem agresszíven rámugrott és a kezem megkarmolta. Vizsgálatáról persze szó sem lehetett. Gyorsan eldobtam, az felugrott az ablakpárkányra és kiugrott az ablakon a konyhából.
Az asszonyt sürgősen elküldtem orvoshoz - miközben felhívtam a kollégát telefonon - közölve a veszettség gyanújának lehetőségét, az asszonynak pedig meghagytam, hogy amint meglesz a macska, zárja be valahová óvatosan, hogy senkivel se érintkezhessen, és azonnal szóljon nekem.
Három nap is eltelt, mire rátaláltak a macska tetemére a padláson, amit azonnal gondosan becsomagolva, veszettség gyanújával elküldtem az Állategészségügyi Intézetbe.
Sajnos a gyanúm beigazolódott: a nyugtalan, ingerlékeny, dühöngő állat veszett volt. Az orvos a megmart asszonyt azonnal kórházba utalta, ahol nemcsak a sebét látták el gondosan, de veszettség elleni posztinfekciós oltásban is részesítették. Nagyobb baj nem történt, de a karmolás olyan mély sebet vájt, hogy a gyógyulás után is megmaradt annak hegesedett nyoma. Ezek után nekem is be kellett oltatni magam veszettség ellen.

Röviden a veszettségről
A veszettséget a Lyssavírus okozza, amely hőre érzékeny, ugyanis 70 C-fokon már percek alatt elpusztul, de a talajon 0-8 C-fok hőmérsékleten egy-két hónapig is fertőzőképes állapotban marad. Fontos megjegyezni, hogy az állati hullák mintegy 3 hétig is fertőzőképesek lehetnek. a 2 százalékos formalin, az 1-2 százalékos nátronlúgoldat, valamint a savas vegyhatású szerek, pl. a 2 százalékos ecetsav gyorsan elpusztítja.

Az ember megbetegedése
A veszettség ősidők óta az ember legrettegettebb betegsége, mely legtöbbször a kutya, macska harapására vezethető vissza. Meg kell jegyezni, hogy a biztosan veszett állat által megmart embereknek beavatkozás nélkül is csak mintegy 20-30 százaléka betegszik meg.
A lappangási idő átlagosan 4-12 hét, bár fejsérülések esetén ennél rövidebb is lehet, de előfordulhat akár több hónapos lappangási idő is.
A beteg a sebzés környékén csípő, viszkető fájdalmat érez, általános gyengeségről, rosszullétről, fejfájásról, álmatlanságról panaszkodik. Nagyfokú izzadás, nyálfolyás, hányás, hasmenés, olykor hasi fájdalmak jelentkeznek. Igen erős szorongó érzés lesz úrrá a betegen, agresszív, támadó reakciókkal.
A központi idegrendszer megbetegedésére utal a hallucináció, tarkómerevség, a görcsök és dührohamok. Víz vagy ital fogyasztásakor görcsszerűen összehúzódnak a nyelőcső izmai, ami rendkívüli fájdalommal jár, ezért nem mer inni a beteg. A kínos halál általában 4-10 napont belül bekövetkezik.
Kutya, macska, róka stb. harapása esetén ajánlatos mielőbb orvoshoz fordulni.

2009. december 11., péntek

Történetei 2.



EGY SZERENCSÉS BALESET BIRJÁN KÖZSÉGBEN A CSIKÓHERÉLÉS SORÁN

Régi rendelés, hogy a méncsikókat 2 éves koruk előtt ivartalanítani kell. Ma már szigorú szabályok írják elő nem csak a csikók herélés előtti alapos vizsgálatát, de az állatok kötelező bódítását és az érzéstelenítés módját is. Az altatásnak, a megfelelő bódításnak kettős a célja: egyrészt kizárja az állat fájdalmát, másrészt ártalmatlanná teszi a csikót, és megvédi a herélés során segédkező személyeket, ugyanakkor a műtétet végző állatorvost is az esetenként bizony nagyon védekező, kapálódzó, olykor támadó állat kártételeitől.
Nos, annakidején ez nem így volt. A fiatal csikókat bódítás nélkül ivartalanítottuk, esetleg helyi érzéstelenítést végeztünk. A csikót az orrfékkel rögzítettük a lehetőség szerint, majd felhelyeztük a csüdszíjakat, és kötél segítségével ledöntöttük az állatot, aztán összehúztuk a lábait. Közben a fejet le kell szorítani.
A szabályos ún. nyolcas kötés az állat rögzítésének a biztos feltétele, amikor a csikó fektetése után a felülre került hátsó csüdön át a csánk felett a kötelet nyolcas formában kétszer körülvezetjük. Ez mögött helyezkedik el a műtétet végző orvos.
Egy segédkező a műszertálcán tartotta a kifőzött emaszkulátort (csípőfogót), ezen volt a fertőtlenítőszer, a jódoldat, a helyi érzéstelenítő stb.
Letérdeltem a csikó mögé, letisztítottam, fertőtlenítettem a herezacskót, helyi érzéstelenítést is alkalmaztam, majd rámetszettem a herezacskóra és kibukott a here (az egyik). A fiatal patás rögzített állapotában mindezt jól tűrte.
Amikor azonban a herét előhúztam és az emaszkulátorral lezúztam, páciensem egy nagyot nyögött, egy erőset feszített, és a kötél az előbb említett nyolcas kötésnél elszakadt. A végtag szabaddá vált, az állat hajlított állapotából kinyújtotta, és miután én e mögött térdeltem, óriási erővel - és meglepetésszerűen - ellökött. Vagy 2 métert "repültem". A segítő, aki a műszertálcát tartotta elugrott időben és egy nagyot kiáltott:
- Agyonrúgta a ló a doktor urat!!
Eközben a kötél egyebütt is meglazult és a csikó felugrott. Az emaszkulátor a földre esett. Egyetlen szerencsém volt: olyan közel volt a csikó csánkja, hogy nem rugott (ütött), hanem nagy erővel "csak" ellökött a szabaddá vált lábával az állat.
Néhány perc múlva magamhoz tértem, "felugrottam", és óriási lelkierővel ismét ledöntöttük a csikót, egy másik steril, kéznél levő emaszkulátorral eltávolítottam a másik herét is.
Csodával határos, hogy az ijedtségen kívül nagyobb bajom nem történt, de a továbbiakban bódítás nélkül és a kötelek nagyon precíz és rendkívül alapos átvizsgálása nélkül nem heréltem csikót, pedig ugyancsak volt még a további hosszas praxisom során néhány száz hasonló műtétem.
Attól is tartottam, hogy a leszakadt emaszkulátor után vérzés vagy egyéb komplikáció lesz, de a "kemény" csikó 10 nap alatt mindenféle szövődmény nélkül gyógyult. A tulajdonos ugyancsak aggódott az állatért a nem éppen szabályos, előírás szerinti balesetes herélés esetleges szövődményei miatt.




2009. december 10., csütörtök

Kapott leveleket 7.

Kedves Doktor Úr!

Magasfokú hivatástudattal és állatszeretettel ötvöződő empátiáját, megnyugtató, megértő, kedves segítségét, mindig gyógyítani akarását nagyon köszönöm!

Pécsett, 1999. február 23.

L.A

2009. december 9., szerda

Az apci templomban

AZ APCI TEMPLOMBAN

... a nyári szüntetekben minden reggel mentem a korai misére ministrálni. A templom a XVIII. században épült, majd a Kegyuraság restauráltatta. Arra már nem emlékszem, hogy mikori a dátum, de az időpont és a mecénás neve a templomkapu felett olvasható volt.
Az oltárképen Szent István felajánlja a koronáját Szűz Máriának, következésképpen az apci búcsú is István napján, augusztus 20-án volt.
Az akkori szokásnak megfelelően kőkerítés övezte a templomot, ami annakidején védőfalként szolgált. Ezen belül volt a templomkert, ahol mise előtt és mise után összejöttek a parasztemberek, a falusiak egy kis beszélgetésre. Mi, diákok ugyanezt tettük a mise kezdetéig. Némi társadalmi élet folyt itt.
A parasztok fekete ruhában, mellényben, fehér ingben, fekete kalapban és csizmában voltak. Mindenki ünnepi öltözetben jött a templomba. Mi is.
Az oltár mellett egymással szembenézve kétoldalt 2-2 padsor volt. Egyik oldalon az egyik pad a tisztviselőké, alatta a másik a Szent-Iványi kegyuraság családja részére volt fenntartva. A bal oldalon levő két padot az iparos társadalom foglalta el. A templomban is érvényesült a "falusi hierarchia". Ezen az oldalon is volt egy bejárat a templomba, egy kis sekrestyeformájú helyiséggel. Itt foglalt helyet a diákság, és állva hallgattuk a misét. Nekem kellett a jelenlevőket összeírni, és a jelenlétüket a plébános úr minden ünnepnapon igazolta. Az igazolás a hittantanárnak kellett az iskolában.
Mi a diákmisére vagy másként szólva a kismisére jártunk, de a falu nagyobb része a nagymisére ment. Ezen az oltár előtt több sorban álltak az ún. Máriás-lányok. A hajadonok fehér ruhában, fehér mirtusz koszorúval a fejükön nagyon jól festettek. A plébános úr azt mondta, hogy érintetlenek. Persze a Kántor Sanyi barátom másként nyilatkozott róluk. Úgy gondoltam, hogy ez a rosszindulat.
A szentbeszédek nagyon unalmasak voltak, és a hangvételük is meglehetősen szürke és egyszintű. A nagymisén ugyanazt mondta el a plébános úr, de a szószékről és kissé bővebb lére eresztve.
Szita Mihály plébános tekintélyes ember volt a faluban. Nemcsak apám főnöke volt az iskolában, mint az Iskolaszék elnöke, de a Hangyaszövetkezet Igazgatóságának az elnöke is, meg még több szervezetnek... Onnan tudom, hogy az egyik nyáron megbízott az irattára rendezésével: több évi iratanyagot kellett szervezetenként (plébániai, szövetkezeti, egyesületi stb.) és dátumonként összerakni. Iszonyú rendetlenségben és porosan voltak. De a munkámért kaptam egy kerékpárt!
Amikor a plébános úr a faluban járt, mindenki nagy tisztelettel Dicsértessékkel köszöntötte, a gyerekek és az asszonyok kezet csókoltak neki. Amikor a gimibe jártam és tanultam latinul, büszkén köszöntöttem Laudéturral.
(...)
A plébános úr édesanyja is a parókián lakott. Idős néni volt, Kedves Néninek szólították. Többször jött hozzánk édesanyám vállát masszírozni. Csak arra emlékszem, hogy téglaszínű műfogai voltak, ami számomra nagyon érdekesnek tűnt.
Minden húsvétkor jártam locsolkodni. Minden "társaságbeli" házhoz elmentem a lányokat vagy asszonyságokat meglocsolni. A plébános úrnál is meglocsoltam a házvezetőnőjét, a Margit nénit, aki mosolygós, kövérkés hölgy volt, a plébános úrnál jóval fiatalabb. Ő is nagy becsben volt a faluban. Kántor Sanyi barátom, aki a szexuális felvilágosításomat is végezte, róla meg a plébános úrról is mondott egyet s mást, de ez nem tűr nyomdafestéket.
Apám sohasem ült a tisztviselők sorában, hanem hátul a templomhajó padjában. Mindig krákogott - onnan tudtam, hogy ott van.
Kicsi koromban előbb pápa, majd pap akartam lenni. Egyik alkalommal Karácsonykor kaptam is egy ólomból készült misekészletet, játszásiból sokszor miséztem otthon. A pici "misekönyv" emlékként ma is megvan. Amikor a gimibe kerültem, már nem játszottam paposdit, és nem is akartam pap lenni többé.

2009. december 8., kedd

Sikeres kísérletező














ÚJABB MÓDSZERT TALÁLTAM A PAPILLOMATÓZIS KEZELÉSÉRE


Mindennapos állatorvosi tevékenységem során nagyon gyakran kerestek fel gazdák azzal a panasszal, hogy főként a szarvasmarhákon a bőrön a legkülönfélébb testrészeken borsónyi, mogyorónyi, gombaszerű növedékek keletkeznek, melyek az esetleges leszakadásukkor véreznek, befertőződhetnek, nem beszélve arról, hogy az ilyen állat aligha talál vevőre. Az oktanáról csak annyit, hogy a papillomatózist az apró, mintegy 40-50 mikron nagyságú Papova-vírus okozza.
Az említett nagyobb képleteket sebészeti úton kell eltávolítani lekötéssel, lezúzással, lecsavarással, égetéssel stb.
A nagyobb baj azonban a kisebb szemölcsökkel van, melyek nagyon gyakran a tejmirigyen, a csecsbimbókon mutatkoznak. Itt a különféle nagyságú növedékek alakjukat tekintve lehetnek széles alapon ülők, hengeresek, lemez-, korall- vagy karfiolszerűek.
Máskor a szemölcsök zabszemhez hasonlóak, vagy szabad végükön bunkószerűen megvastagodottak és a felületük egyenetlen.
Néha a hengerszerű szemölcsök olyan sűrűn helyezkednek el egymás mellett, hogy a tőgybimbó bőre nem is látszik. Olykor az elváltozások 1,5-2 mm hosszú tüskeszerű képletekként mutatkoznak. Ezek a fejéskor fájdalmasak, maradéktalan kimetszésük sokszor megoldhatatlan. A fájdalom nemcsak nehezíti a fejést és zavarja a tejleadást, hanem a kifejt tej mennyiségét is csökkenti. A tej visszatartása pedig tőgygyulladáshoz vezethet.

ORVOSLÁS AZ ÁLTALAM KÉSZÍTETT AUTOVAKCINÁVAL

A papillomák eltávolítására az előbbiekben leírtakon kívül számos módészert ajánlanak a szakemberek, ezek alkalmazása azonban eseteimben nem hozott maradéktalan eredményt. Felvetődött azonban a helyben készített autovakcina alkalmazása, ami az általam készített oltóanyag alkalmazása során eredményre vezetett.
Hogyan készítettem?
Az oltóanyagot a beteg állatok papillómáiból a helyszínen készítem az alábbiak szerint: alákötés után a beteg állat bőréből leveszek 2-3 nagyobb papillómát, megmosom, majd alkohollal fertőtlenítem.
Ezután feldarabolom és 15 ml desztillált vízzel 15-20 percig eldörzsölöm. Az így készült szuszpenzióhoz ismét adok 15 ml desztillált vizet, majd steril gézen átszűrve 24 ml vakcinát nyerek, amelyhez a vírus inktiválására (=a kórokozó virulenciájának a megszüntetése) 0,5 százaléknyi karbolsavat adok (de ugyanilyen hatás érhető el a 2 százalékos formalinos kezelés után is).
Egy kezeléshez, ami bőr alá fecskendezéssel történik, tehénnél 12 ml vakcinát használok, és az oltást két hét alatt háromszor megismétlem.
Kedvező esetben a vakcinázás hatására már néhány nap múlva elszarusodnak, és 2-3 hét múlva lehullanak az apró papillómák, de a nagyobbak felülete is száradni kezd és elszarusodik.
A nagy papillómákat a vakcinázás mellett ajánlatos sebészeti úton eltávolítani. A teljes gyógyuláshoz eseteimben 3-8 hétre volt szükség.

MEGELŐZÉSRE IS ALKALMAZTAM

Jó eredménnyel alkalmaztam a vakcinát a fertőzött istállóban álló, de még egészségesnek látszó állatok esetében is a bántalom megelőzésére. Azt tapasztaltam, hogy a vakcinázás a daganatok visszafejlesztése mellett újabbak keletkezésének a megelőzésére is alkalmas.
Nagyon fontos, hogy a vakcinát megfelelő sterilitással készítsük, mert ellenkező esetben tályogképződésre vagy egyéb fertőzés fellépésére is számíthatunk.

(A dolgozat megjelent a Magyar Állatortvosok Lapja 1971. 3. sz. 134. old.
A leírt vakcinázásra hivatkozik: Dr. B. Kovács - Dr. Tamás: A háziállatok sebészeti betegségei, 1977. 261. o. Egyetemi tankönyv)

2009. december 7., hétfő

Felkérték

Tárgy: Előadásra felkérés

Baranya m. T. VB. Siklósi Járási Hivatalának Mg. Osztálya, a Bm. Állattenyésztési Felügyelőség és Intézményünk, mint továbbképzési központ közösen szervez továbbképző tanfolyamot a siklósi járás tsz-einek főállattenyésztői részére.
E tanfolyam keretében felkérem az alábbi előadás megtartására:
"A teremelés növelésének állategészségügyi feltételei az állattenyésztésben."
Az előadás tervezett időpontja: 1978. január 31., kedd.
Az előadás helye: Harkány, Bolgár Néphadsereg Múzeuma (a Községi Tanács épülete mellett).
A tanfolyam helyén Pál József tanfolyamvezető várja.
Vezérfi Albert
továbbképzési vezető

2009. december 5., szombat

Beleolvastam...

MEGBÍZÓLEVÉL

Megbízást kaptam a Monostory Károly népi kollégium teendőinek ellátására, ami a XII. fizetési osztályba történő besorolást jelentette.
A kollégiumban a szervezeti életet ugyanúgy kellett megszerveznem, mint a Nékosz más intézményeiben. Az ellátás teljesen ingyenes volt. Közel volt a városliget, a "lizsé", tavasszal és ősszel, no meg természetesen nyáron, aki nem tudott a közösségben a tanulószobán jól tanulni, kijött a lizsébe, ahol mindig voltak eldugott helyek, padok, ahol háborítatlanul lehetett készülni. A padokon már korán reggel lehetett magoló kollégiumi diákokat látni.
Időnként meghívtam ismert politikusokat előadást tartani. A kollégiumunk a Nékosz keretein belül csak azért nem kapott jobb minősítést, mert magas volt a bukások aránya. Három tagtársunk átment az Agráregyetem Mezőgazdasági Karára, volt egy Ch. nevű évfolyamtársam, aki éjjel-nappal tanult, de sajnos véglegesen meghúzták, egy P. nevű pedig, amikor kiírták a vizsgára, krétát evett, amitől falfehér és lázas lett, és kapott orvosi igazolást - ez azonban nem jelentett sikeres vizsgát. Még egy érdekesebb esetre is emlékszem: M. András, a kollégium igazgatója nagynehezen felvetette a felesége öccsét az egyetemre, ő azonban a tanulás helyett regényt írt. Néha olvasott föl belőle nekünk is részleteket - sajnos sem belőle, sem a regényből nem lett semmi.
A kormány elrendelte, hogy az orvosoknak és az állatorvosoknak is falujárást kell csinálni. Ez olyasmi volt, mint a mostani vándor-posta, azzal a különbséggel, hogy ingyen rendelés folyt. Előre kihirdették, hogy mikor jön a faluba a vándor-orvos, és aki jelentkezett, igénybe vehette. A Nékosz úgy rendelkezett, hogy az állatorvos mellé egy kollégistát is be kell osztani, aki asszisztál. Természetesen én is rendszeresen részt vettem az akcióban. A szakmához még nem értettem ugyan, de a "falujáró" állatorvosnak segédkeztem.
Az állandó és folyamatos tanulással "megnyomorított" és a kibukás félelmétől gyötört esztendő volt ez minden I. és II. éves számára. Akkor volt a "szórás". Utána már csak idő kérdése volt, hogy valaki diplomát kapjon. A felső évesek rendszeresen tanultak ugyan, de már nem gyötörték magukat annyira.
Egyetemista, kollégista és kollégiumi titkár voltam: sok volt. Kegyetlenül nehéz volt a titkári teendőket is ellátni, és emellett a kemény tanulásnak is eleget tenni. Bálint Péter, élettan professzor az Orvosi Egyetemről jött át helyettesíteni az Állatorvosira, és ő csodálkozott a legjobban, hogy az I. és II. évfolyamon nagyon sok az ismétlő. A többi egyetemektől eltérően ugyanis itt az volt a buta szabály, hogy ha valaki az évvégi szigorlaton megbukott, egyszer megismételhette ősszel, ha akkor sem sikerült, egy ízben ismételhette az évet.
Ezt a célt szolgálta az is, hogy az I. évfolyamra mindenkit felvettek, aki legalább jól érett, de a továbbiakra már csak bizonyos létszám mehetett tovább, az előadótermek is csak ilyen diákmennyiséget viseltek el. Itt így működött a rosta.
Ezért volt az is, hogy az első ún. előszigorlatot is egy napon kellett abszolválni. Ezek voltak: az általános állattan, növénytan, orvosi fizika és kémia (általános, szerves és szervetlen).
Tehát reggel 8 órakor beültél és délután 4 óráig ebből a nagy anyagból be kellett számolni igen szigorú mérce mellett. (Ma már nem így van...)
A 3 tárgyat letettem délelőtt, délutánra a fizika maradt. Miután a vizsgák nyilvánosak voltak, beültem hallgatni. Négyen ültek. Első volt a R., aki repülőfőhadnagy volt a múltban, és Kassán végezte az Akadémiát - bizonyára több fizikát tanult mint mi. És Deseő professzor úr megbuktatta, mert a táblára fonetikusan írta fel a Reumeurt. Ugyanis a hőmérőket kapta kérdésként. Utána következtek a jó haverjaim: B. Árpi és G. Laci. Mindketten kitűnően érettségiztek egyházi gimnáziumban. Mindkettőt megbuktatta. Inamba szállt a bátorságom és nem mertem leülni. Majd szeptemberben, egész nyári tanulás után, jó eredménnyel levizsgáztam.
Annyit még érdemes elmondani, hogy az Egyetem akkori buta keménységére jellemző, hogy három jóképességű tagtársam, V. Pista, S. Sanyi és P. Pista is osztályismétlésre buktak, majd átmentek a Mezőgazdasági Karra, ahol az első évet elismerték nekik. Agrármérnökök lettek! P. professzor lett az Agráron. V. Pista a Dalmandi Rt vezérigazgatója, S. Sanyi pedig a szekszárdi, vagyis a Tolna megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályvezetője lett. Úgy látszik, mégsem voltak olyan tehetségtelenek, mint ahogy az Állatorvosi Egyetem "cifra urai" látták.

Beleolvastam...

EGY KIS SZTORI KOTLÁN PROFESSZOR ÚRRAL

SorkizárásAmikor beíratkoztam az Állatorvosira, úgy gondoltam, hogy egy vizsgát megspórolok, ha elismertetem a Kertészeti Karon letett növénytan vizsgámat. Ennek ügyében indultam intézkedni. Lenkovics László nevű kollégám ugyanebben a cipőben járt, de a Mezőgazdasági Karról jött át. Meghallgatást kértünk ezért az akkori dékántól, Kotlán professzor úrtól, aki világhírű parazitológus, akadémikus volt. Kobulej adjunktus úr kísért be bennünket. Amikor beléptünk, a professzor valaminő francia könyvet olvasott. A köszönésünket sem fogadta. A Kertészetin ilyesmihez nem voltam hozzászokva.
Egyszer csak felnézett, levette a szemüvegét, és jó hangosan megkérdezte, hogy mi ügyben járunk. Kobulej adjunktus úr szerényen mögöttünk állt. Lenkovics kicsit hátrébb húzódott, nekem kellett beszélnem. Elmondtam a kérésünket.
A dékán úr feltette a szemüvegét és olvasott tovább. Kérdőn néztem az adjunktus úrra, de ő intett, hogy csak nyugalom.
Azután néhány perc múlva újra felnézett a professzor úr és egy nagyot kiáltott:
- Mit gondolnak, itt is madarak és fák napja van???!!!
Most már tülekedtünk kifelé az ajtón, de az adjunktus úr figyelmeztetett, hogy jobb ha félévkor - noha kötelező kollokvium nincsen - szorgalmira jelentkezünk, mert a tanár úr megjegyzett bennünket.
Valóban jelentkeztem szorgalmira, megtanultam az állattant előlről hátulra, hátulról előre. Mondta a professzor úr, hogy "rendben van, Kollégám!" Mikor megnéztem a beírást, majdnem elhűltem: elégséges coll. volt beírva.
Elkeseredve mentem Kobulej adjunktus úrhoz, aki mosolyogva megdicsért: "Ne búsuljon, kollégám! Ez itt azt jelenti, hogy tudta az anyagot." Csak az év végi szigorlatnál tudtam meg, hogy 70 százalékos volt a bukási arány. Kérvényező társam nem jött el kollokválni, a szigorlaton meg is bukott.
Ilyen vaskalapos viszonyok voltak az Állatorvosi Egyetemen.

2009. december 3., csütörtök

Kapott leveleket 6.

Kedves Kollégám!

Először is engedd meg, hogy a Magyar Állatorvosok Lapja legújabb számában megjelent "Sertések tömegesen jelentkező..." című, nagyszerűen összeállított cikkedhez gratuláljak. A tehenek meddősége és a fusariumos kukorica etetése közti összefüggésre vonatkozó megsejtésedet igazolandó, mellékelten küldöm Részedre Mirocha és munkatársainak az USÁ-ban megjelent, erre vonatkozó cikkét (...).
Nagyon örülnék, ha Budapesten járván felkeresnél engem, mert nagyon érdekelnek a fusariotoxicosissal kapcsolatos értékes gyakorlati tapasztalataid.

Kollégiális üdvözlettel:
Palyusik Mátyás

2009. december 2., szerda

Történetei 1.

EGY ÚJSÁGRIPORT UTÓÉLETE - AMIKOR PÓRUL JÁRT A RIPORTER

Fényképes riportot készítettem egy újság számára Baranyában egy pompás, fajtatiszta lovakat tenyésztő cigányemberrel (maga mondta még annak idején: "Írja meg bátran, hogy cigányember vagyok!"). Ahogy mesélte, a semmiből kezdte, és mostanra megbecsült, jó nevű, tehetős tenyésztő. Öt éves korára árva lett, és nyolc gyermeket kellett az édesanyjának vagyontalanul felnevelnie. Egy biztos, ma már valóban szép állattenyészete van.
Nos anno, egy nyári napon vele készítettem interjút felemelkedéséről, tenyésztői sikereiről faggatva. De történetem lényegére térek.
Kérésemre büszkén vezette ki az udvarra egy fotogáfia erejéig az istállóból kedvencét, a 8 éves Nílus nevű nóniusz kancát. Megpaskolja a ló nyakát, majd mondja:
- Tudja, Doktor úr, úgy szeretem ezt a lovamat, mint a feleségemet, - majd kicsit halkabbra fogva a szót hozzáteszi - talán még valamivel jobban...
- Beírhatom ezt az újságba, L. úr?- kérdezem. Mosolyogva magabiztos a válasz:
- Természetesen! Ez az igazság!
Persze, hogy mi az igazság, a Lap megjelenése után hamarosan kiderült. És némileg másként!
Nem voltam otthon, a nejem vette fel a telefont.
- L. úr telefonált, hogy sürgősen menj ki hozzá - mondja, mikor hazaértem.
- Talán valami baj van a lovakkal? - kérdem.
- Nem mondta, csak hogy sürgős!
L. úr már a kertkapuban izgatottan várt.
- Nagy baj van, Doktor úr!
- A lovakkal van baj? - érdeklődöm elsősorban természetesen az állatokra gondolva. Nagy baj?
- Bizony nagy! Összepakolt az asszony, és azt mondja, ha jobban szeretem a lovamat, maradjak azzal! Mentsen ki valahogy, Doktor úr!
Nem hiszem, hogy bárki is irigyelte volna a helyzetemet, amikor a talán jogosan mérges asszony elé kerültem. A máskor olyan barátságos szépasszony ezúttal még a köszönésemet sem fogadta.
Azonnal rá is tért a dolog lényegére, mely szerint ha tényleg úgy volt, ahogy az újságban leírtam, itthagyja az embert! Kissé hebegve válaszoltam - mentegetve riportalanyomat:
- Hát nem teljesen így volt, de... tudja... kicsit színesíteni kellett az újságcikket.
No, csak ennyi kellett! Amit ezután kaptam, bizony klasszikus értelemben nem bírja el a nyomdafestéket - örök tanulságul szolgálva! De az asszony maradt!
Igaz, hogy az egyébként kedves szépasszony nem is köszönt búcsúzáskor, de L. úr hálásan megszorította a kezemet.
- Köszönöm, Doktor úr, megmentett egy nagy szégyentől. Mert nálunk ez igencsak nagy szégyen volna!
No meg kár is lett volna, ha ez a csinos cigányasszonyka itthagyja a barátomat. Cinkostárssá válásom közben én pedig egy életre megtanultam, hogy igen körültekintőnek kell lenni egy riport elkészítésekor, még akkor is, ha az a színigazságot tartalmazza.
És az érem másik oldala? Férfitársaim, vonjuk le a tanulságot: körültekintően kell nyilatkozni az újságírónak, főként ha a szebbik nemről van szó!

2009. december 1., kedd

Kapott leveleket 5.

Tisztelt Uram!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam: dr. Balogh Margit vagyok, az ELTE történész adjunktusa. Most a Babits Magyar-Amerikai Kiadó szerkesztőjeként fordulok Önhöz.
Az említett kiadó "Századvégi magyarság" címmel szakmai lexikonsorozatot szeretne indítani. E sorozat egyik tagja "Ki kicsoda az agrárgazdaságban?" (Tervezett cím!) kötet lenne s kb. 4 000 agrár-élelmiszeripari szakember pályafutását tartalmazná. Beosztástól, végzettségtől vagy nyugdíjazástól függetlenül igyekszünk minden jeles agrárszakembert megnyerni az ügynek.
Az Ön személyére dr Guzsvány Mihály igazgató-főállatorvos hívta föl a figyelmet, hangsúlyozva, hogy munkásságával nevet és megbecsülést vívott ki, s a lexikon hiányos lenne az Ön bemutatása nélkül.
Mindezek alapján tisztelettel arra kérem tehát, hogy szíveskedjék kitölteni a mellékelt kérdőívet s azt mielőbb juttassa vissza a Kiadó vagy a Lexikon Műhely címére. Kérem, hogy publikációi címét és megjelenési heyét ill. idejét rövidítés nélkül adja meg. Örömmel és köszönettel venném, ha megnevezné azon kollégáit és/vagy ismerőseit, akikről Ön szerint szintén nem szabad megfeledkezni a lexikon készítésekor.
Segítségét előre is köszönve tisztelettel üdvözli:

Dr. Balogh Margit
szerkesztő
Lexikon Műhely
1023 Bp. Harcsa u.

2009. november 30., hétfő

Beleolvashattam a naplójába 7.

EGY NEHEZEN KEZDŐDÖTT NAP, MELY SZOKATLANUL VÉGZŐDÖTT

Azon az augusztusi napon hajnali 4 órakor éles csörgéssel verte fel az alvó családot is a telefon. Magyarsarlósról hívtak, hogy a 25 literes (ez napi tejtermelést jelent) nagyon értékes tehén nem tud megelleni, nagyon erőlködik, nyög, de se magzatvíz, sem pedig magzat nincs!
Sürgős eset, az elhúzódó vajúdás a magzat halálát okozhatja, pedig az ilyen nagytermelésű tehénnek ha üszőborja születik, ugyancsak nagy értéket jelent. A kávémat sem ittam meg nagy sietségemben, bekészítettem a Trabantba a szülészeti műszereket, és indultam a helyszínre. Gyorsan odaértem, semmi nem akadályozott, az utam nyugodt volt, kiszámítható - még aludt, csaknem teljesen kihaltnak tűnt a város. Jócskán sötét volt.
Az ellésre várva már segítő embereket is hívott a gondos gazda, akik ott vártak az istállóban. A tehén ellése egyébként is nagy esemény a háznál, mert nemcsak nagy értéket képvisel, de a család jelentős megélhetési forrása is.
Már a külső vizsgálat során a leírt tünetek mellett láttam, hogy a vulva az egyik oldalon jóval nagyobb, sokkal duzzadtabb. Rossz jel! Gondoltam, hogy nem egyszerű esetről lehet szó... Ez egyik tünete lehet a méh csavarodásának. A feltételezésem sajnos a hüvely, majd a rektális (végbél) vizsgálat során valóban beigazolódott. A méhnyak zárva volt, miközben az állat rendületlenül erőlködött, fájdalmasan nyögött, gyakran kevés bélsarat ürített. Főként a gazda felesége nagyon ijedt volt, néha a könnyeit is törölgette.
Bizonyára szánalmas volna, ha a méhcsavarodás keletkezését, tüneteit, kezelésének lehetőségeit részletezném, a lényeg, hogy vissza kell csavarnom a méhet, és szabaddá kell tennem a szülőutat a borjú kitolásához.
Mindenekelőtt injekciókat adtam a tehénnek (izomrelaxánsok stb.), majd kivezettük az állatot az udvarra, ahol egy nagyobb füves térség lehetőséget adott a területigényes műtét elvégzésére.
Ezután összeköttettem a páciens 2-2 lábát, lefektettem, én pedig mögé feküdtem egy ponyvára vállig benyúlva a hüvelybe, és irányítottam az állat forgatását a hátán keresztül. Eközben a méhet megpróbáltuk rögzíteni.
Többször is át kellett fordítani a vajúdó kliensem a hátán, míg végre megszűnt a csavarodása, szabaddá vált a szülőút, melyből nagy erővel zúdult rám - fekvő helyzetemben - a magzatvíz az átszakadt magzatburokból. (Ezért dolgoztunk!) Előbb véres, most meg csupa víz lettem az ugyancsak hűvös hajnali, korareggeli időben.
Önkéntelenül is nagy örömmel kiáltottam fel, hogy megnyílt a méhnyak, sikerült benyúlnom a méhbe, és érzem a borjú fejét.
A gazda meg az emberek azonnal húzni akarták a magzatot, hogy minél előbb a külvilágra kerüljön, ilyenkor azonban 1-2 órát várni kell az ellés további problémamentes lebonyolítására, következésképpen a magzat életben maradása érdekében. Várni kell kicsit, hogy a méhnyak normálisan tovább táguljon és a csavarodással együttjáró vérkeringési zavar rendeződjön.
A háziasszony is megnyugodott, kávét főzött, a férfi pedig hozott egy üveg pálinkát, mondván, hogy maga főzte szilvából, jó erős, igazi (remélem, hogy évtizedek távlatából a fináncok már nem indítanak eljárást).
Nyugodtan beszélgettek, koccintgattak az emberek, jó hangulat alakult ki, gondolom elsősorban nem a sikerélmény, hanem a jó illatú tüzes víz hatására.
Csak én voltam nagyon ideges, türelmetlen, mert 10 órakor sertésszállításom volt (ehhez állatorvosi vizsgálat kellett), délután 2 órakor pedig Olasz községben nyúlszállítás (ide is kellett állatorvosi igazolás), közben pedig az esetleges betegeket is el kell látni, melyek során mindig akadt tennivaló a nagyszámú állatot tartó 7 községből álló körzetemben.
Miközben a napi tennivalóimat gondoltam át, előjött a borjú lába és megjelent a feje is a pérarésben. Abbahagyattam tehát az emberekkel a jó hangulatú kvaterkázást, hurkokat kötöttünk a borjú lábaira, és egészségesen világra segítettünk egy szép kis üszőborjút, mely pontosan a mamájára hasonlított.
Közben eltelt az idő, siettem a sertésszállításra...
Délután 5 óra lehetett, mire mindennel végeztem és hazamehettem. A nejem is nagyon elfoglalt - szakmabeli - agrármérnök, így a vacsoránál jön össze a család egy kis nyugodt beszélgetésre.
Ezúttal azonban még be se fejeztük a vacsorát, ismét felberregett a "rettegett" telefon. Rémülten futott át az agyamon, hogy talán rosszul van a reggel műtött tehén, ez pedig vagy 30 km-es autózást is jelent majd a sötét éjszakában.
Szerenécsére, nem így történt! Valami más, valami meglepően különös...
Felveszem a kagylót: "tessék, állatorvos" - mondom. És megszólal egy remegő, félelemmel teli, elesett női hang.
- Öreg nyomorék asszony vagyok. Legyenszíves sürgősen eljönni, mert véget vetek az életemnek!
Szavába vágok, hogy tessék az orvosi ügyelethez fordulni, az elérhetőség benne van az újságban.
- Nem erről van szó - mondja - nekem állatorvosra van szükségem, mert nagyon beteg a Cirmos cicám, az egyetlen barátom, az egyedüli, aki éltet nyomorúságos magányomban. Ha ő is elhagy, az égvilágon senkim se lesz. Itt lakom magától nem messze, az Anna utcában. Nagyon kérem, jöjjön el sürgősen, van kapucsengő, várni fogom... - és megadja a házszámot.
Fogom a táskát szó nélkül és elindulok - nem kérdés. Valóban nem messze volt a hatalmas emeletes házak között megbúvó kis földszintes ház. Becsengetek. Nem nyit senki ajtót, majd nem a kaput nyitják ki, hanem az ablakot, ahol kiszól a hölgy, hogy ő nem tud lejönni a lépcsőn, mert bottal is nagyon nehezen jár, de egy kis kosárban leereszti a kulcsot, amivel ki tudom nyitni a kaput és be tudok menni.
Odabent az ablak mellett az asztalon valóban egy halom gyógyszer, az asztal sarkán pedig ott ült Cirmos cica bágyadtan. Gyakran tüsszögött, köhécselt és folyt az orra. Bizony a néni csak nagyon nehezen tudta megfogni, de sikerült beadni az injekciókat. A diagnózisom macskanátha volt, amitől több cica is szenvedett a környéken.
Megnyugtattam az elkeseredett, mindenre elszánt gazdit, hogy - emberi számítás szerint - a kis barátja néhány napon belül teljesen meggyógyul, de majd telefonon érdeklődni fogok. A kaput bezártam, a leeresztett kosárban pedig a néni felhúzta a kulcsot. Hazafelé bár nyugodt voltam, mégis elkísért valami furcsa érzés.
A cica meggyógyult, nekem kettős volt az örömöm: a hölgy is megnyugodott, meg a munkám is eredménnyel járt.
Hosszas pályafutásom során ilyen végzetesen "mélységes" ragaszkodással nem találkoztam, de amikor láttam a szerény körülményeket, az idős, beteg, kétségbeesett állattartót: mindent megértettem. Egyetlen kincse volt: a kicsiny cicus.