(Kistermelők Lapja, 2007. augusztus, PORTRÉ)
1976-ban írta első cikkét lapunk elődjében a Baromfitenyésztésben, azóta nem múlik el hónap, hogy ne jelenne meg írása, illetve ne válaszolna olvasóink kérdéseire a Kistermelők Lapja hasábjain. Most őt mutatjuk be.
Az egyetem elvégzése után kérhette volna magát városba is, de inkább Surdra, egy csak földúton megközelíthető, villany nélküli kis zalai faluba ment körállatorvosnak. Igen furcsán kezdődött a pályafutása: az első nap egy sovány, láthatóan beteg lovat vittek hozzá, már vagy másfél órája vizsgálta, s nem jött rá a bajára, végül megkérdezte, hogy nem ürít-e gilisztát a ló. Dehogynem - így a válasz - kilószám. Miért nem ezzel kezdte - vonta kérdőre a ló gazdáját, aki így válaszolt: én kifizetem a díját, maga meg találja meg a ló baját.
Akkor még az állatorvos együtt élt a lakosság minden gondjával, bajával. Egyszer olyan helyre hívták beteg lóhoz, ahol látta, hogy beteg a nagymama is. Kérdezte, hogy miért nem hívnak orvost, mire az volt a válasz, hogy nincs pénz. (Akkor még nem volt TB. Szerk.) Előbb a ló, hiszen az termeli a pénzt, amiből majd az embert is lehet gyógyíttatni. Másnap Radnai doktor a motorra maga mögé ültette az orvost, s együtt mentek ki.
Surd után Letenye következett, ahol járási főállatorvosként tevékenykedett. Fontosnak tartotta, hogy nyelveket tanuljon, s a külföldi szakirodalmat is megismerje. Erre alkalmasabb helynek számított Kaposvár, ahol a mesterséges termékenyítő állomás főállatorvosa lett. De csak addig, amíg meg nem kereste a belvárdgyulai téesz elnöke, aki haza hívta Baranyába. Bármit megadott, a fizetését is megduplázta, csak jöjjön.
- Így lettem én az elsők között üzemi állatorvos - mondja. A téesz mellett hét községben láttam el az állatorvosi teendőket. Volt olyan éjszaka, hogy háromszor hívtak. Felöltöztem, s egy szó nélkül mentem. Tudom, hogy mit jelent az, ha nem jön idejében a segítség: egyszer a családban betegedett meg valaki, s éjszaka hívtam az orvost, aki arra panaszkodott, hogy fáradt. Soha többé nem hívtam. Ez nekem egy életre tanulságul szolgált.
- Ugyanígy tanulni lehetett annak a kollégának az esetéből, akinek az volt a szokása, hogy semmit nem mondott a gazdának, beadta a gyógyszert, s elment. Ilyenkor hiszik is, meg nem is, hogy meg tudja gyógyítani az állatot. Én mindig pontosan elmondom a diagnózist, s hogy milyen gyógyszerrel kezelem az állatot, és milyenek a gyógyulás esélyei.
Talán ez a képessége tette alkalmassá arra, hogy lapunkban népszerű ismeretterjesztő cikkeket írjon, illetve tanácsot adjon. Örök dilemma egy szakember számára, hogy a szakmájának közöljön magas színvonalú publikációkat, vagy az egyszerű embereknek írjon közérthető nyelven. Sajnos a szakma a népszerű tudományos ismeretterjesztő szakembert lenézi.
- Én ezt úgy oldottam meg, hogy először igen tekintélyes hazai és külföldi szakfolyóiratokban publikáltam. Csak azután jött a népszerű ismeretterjesztés. A tudományos közleményeimmel elegendő elismerést szereztem ahhoz, hogy rangján kezeljék az ismeretterjesztő cikkeimet is. Nekem az az elvem, hogy az ember gyakorló állatorvosként is foglalkozzon a tudománnyal. Sok olyan eset fordult elő a praxisomban, ami újdonságnak számított, új megközelítést követelt. Mindig leírtam, fényképeztem az újszerű eseteket. Így fordulhatott az elő, hogy engem, a belvárdgyulai üzemi állatorvost - akinek tudományos rangja nem volt - a megyében és máshol is felkértek tudományos előadásokra a kollégák.
Radnai doktor neve összeforrott a lapunkéval. Több mint három évtizede ad tanácsokat, rendel - a valódi mellett - a Kistermelők Lapja láthatatlan rendelőjében. Sokan megfordultak már itt.
- Életem legszebb elismeréseit az olvasóktól kaptam - mondja. - Részesültem én állami elismerésben is, de nekem az egyik legértékesebb az volt, amikor egy hölgy azt írta, hogy "a maga írásaiból nevelem a csirkéimet". Vagy nem régen tettem az albumomba azt a levelet, amelyben egy olvasó azt közli, hogy "amit ön ír, mindig megértem és jól tudom hasznosítani".
Az utóbbi években jelentősen csökkent az állatlétszám. Pécsi állatorvosként azt is meg kellett élnie, hogy mind kevesebb gazdasági állatot gyógyít, miközben robbanásszerűen nő a hobbiállat-praxis.
- Nem kell lenézni a kutya- és macskatartást sem - int óvatosságra. - Aki állatot tart, annak ugyanolyan fontos, ha talán nem fontosabb, a társállat. Hadd világítsam meg ezt egy példával. A közelmúltban hívtak egy gyógyíthatatlan cicát elaltatni. Az idős hölgy azt kérte, hogy mielőtt elaltatom a cicát, engedjem meg, hogy elbúcsúzzon tőle. Amikor megsimogatta a cicát, és azt mondta neki, hogy az elmúlt tíz évben te voltál a leghűségesebb társam, de most el kell búcsúznunk... nekem is kigördült a könnyem. Nem volt könnyű beadni az injekciót.
Hivatásán kívül egyetlen hobbija van, az utazás. Radnai doktor így beszélt erről:
- Nem gyűjtöttem vagyont. Harminc éve, amikor megházasodtam, azt mondtam a feleségemnek, hogy ha az egyik fizetésből megélünk, a másikból utazunk. Így jutottunk el - az Északi-sarkot kivéve - minden kontinensre. Rengeteg diát készítettünk, ideje lenne rendszerezni. A legemlékezetesebb utak talán a legnehezebbek voltak: Tibet, Mongólia. Tavaly voltunk Oroszországban, ahol autóval utaztunk nagy városokon és kis falvakon keresztül. Ez is nagy élmény volt.
Az egyetem elvégzése után kérhette volna magát városba is, de inkább Surdra, egy csak földúton megközelíthető, villany nélküli kis zalai faluba ment körállatorvosnak. Igen furcsán kezdődött a pályafutása: az első nap egy sovány, láthatóan beteg lovat vittek hozzá, már vagy másfél órája vizsgálta, s nem jött rá a bajára, végül megkérdezte, hogy nem ürít-e gilisztát a ló. Dehogynem - így a válasz - kilószám. Miért nem ezzel kezdte - vonta kérdőre a ló gazdáját, aki így válaszolt: én kifizetem a díját, maga meg találja meg a ló baját.
Akkor még az állatorvos együtt élt a lakosság minden gondjával, bajával. Egyszer olyan helyre hívták beteg lóhoz, ahol látta, hogy beteg a nagymama is. Kérdezte, hogy miért nem hívnak orvost, mire az volt a válasz, hogy nincs pénz. (Akkor még nem volt TB. Szerk.) Előbb a ló, hiszen az termeli a pénzt, amiből majd az embert is lehet gyógyíttatni. Másnap Radnai doktor a motorra maga mögé ültette az orvost, s együtt mentek ki.
Surd után Letenye következett, ahol járási főállatorvosként tevékenykedett. Fontosnak tartotta, hogy nyelveket tanuljon, s a külföldi szakirodalmat is megismerje. Erre alkalmasabb helynek számított Kaposvár, ahol a mesterséges termékenyítő állomás főállatorvosa lett. De csak addig, amíg meg nem kereste a belvárdgyulai téesz elnöke, aki haza hívta Baranyába. Bármit megadott, a fizetését is megduplázta, csak jöjjön.
- Így lettem én az elsők között üzemi állatorvos - mondja. A téesz mellett hét községben láttam el az állatorvosi teendőket. Volt olyan éjszaka, hogy háromszor hívtak. Felöltöztem, s egy szó nélkül mentem. Tudom, hogy mit jelent az, ha nem jön idejében a segítség: egyszer a családban betegedett meg valaki, s éjszaka hívtam az orvost, aki arra panaszkodott, hogy fáradt. Soha többé nem hívtam. Ez nekem egy életre tanulságul szolgált.
- Ugyanígy tanulni lehetett annak a kollégának az esetéből, akinek az volt a szokása, hogy semmit nem mondott a gazdának, beadta a gyógyszert, s elment. Ilyenkor hiszik is, meg nem is, hogy meg tudja gyógyítani az állatot. Én mindig pontosan elmondom a diagnózist, s hogy milyen gyógyszerrel kezelem az állatot, és milyenek a gyógyulás esélyei.
Talán ez a képessége tette alkalmassá arra, hogy lapunkban népszerű ismeretterjesztő cikkeket írjon, illetve tanácsot adjon. Örök dilemma egy szakember számára, hogy a szakmájának közöljön magas színvonalú publikációkat, vagy az egyszerű embereknek írjon közérthető nyelven. Sajnos a szakma a népszerű tudományos ismeretterjesztő szakembert lenézi.
- Én ezt úgy oldottam meg, hogy először igen tekintélyes hazai és külföldi szakfolyóiratokban publikáltam. Csak azután jött a népszerű ismeretterjesztés. A tudományos közleményeimmel elegendő elismerést szereztem ahhoz, hogy rangján kezeljék az ismeretterjesztő cikkeimet is. Nekem az az elvem, hogy az ember gyakorló állatorvosként is foglalkozzon a tudománnyal. Sok olyan eset fordult elő a praxisomban, ami újdonságnak számított, új megközelítést követelt. Mindig leírtam, fényképeztem az újszerű eseteket. Így fordulhatott az elő, hogy engem, a belvárdgyulai üzemi állatorvost - akinek tudományos rangja nem volt - a megyében és máshol is felkértek tudományos előadásokra a kollégák.
Radnai doktor neve összeforrott a lapunkéval. Több mint három évtizede ad tanácsokat, rendel - a valódi mellett - a Kistermelők Lapja láthatatlan rendelőjében. Sokan megfordultak már itt.
- Életem legszebb elismeréseit az olvasóktól kaptam - mondja. - Részesültem én állami elismerésben is, de nekem az egyik legértékesebb az volt, amikor egy hölgy azt írta, hogy "a maga írásaiból nevelem a csirkéimet". Vagy nem régen tettem az albumomba azt a levelet, amelyben egy olvasó azt közli, hogy "amit ön ír, mindig megértem és jól tudom hasznosítani".
Az utóbbi években jelentősen csökkent az állatlétszám. Pécsi állatorvosként azt is meg kellett élnie, hogy mind kevesebb gazdasági állatot gyógyít, miközben robbanásszerűen nő a hobbiállat-praxis.
- Nem kell lenézni a kutya- és macskatartást sem - int óvatosságra. - Aki állatot tart, annak ugyanolyan fontos, ha talán nem fontosabb, a társállat. Hadd világítsam meg ezt egy példával. A közelmúltban hívtak egy gyógyíthatatlan cicát elaltatni. Az idős hölgy azt kérte, hogy mielőtt elaltatom a cicát, engedjem meg, hogy elbúcsúzzon tőle. Amikor megsimogatta a cicát, és azt mondta neki, hogy az elmúlt tíz évben te voltál a leghűségesebb társam, de most el kell búcsúznunk... nekem is kigördült a könnyem. Nem volt könnyű beadni az injekciót.
Hivatásán kívül egyetlen hobbija van, az utazás. Radnai doktor így beszélt erről:
- Nem gyűjtöttem vagyont. Harminc éve, amikor megházasodtam, azt mondtam a feleségemnek, hogy ha az egyik fizetésből megélünk, a másikból utazunk. Így jutottunk el - az Északi-sarkot kivéve - minden kontinensre. Rengeteg diát készítettünk, ideje lenne rendszerezni. A legemlékezetesebb utak talán a legnehezebbek voltak: Tibet, Mongólia. Tavaly voltunk Oroszországban, ahol autóval utaztunk nagy városokon és kis falvakon keresztül. Ez is nagy élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése