2010. január 4., hétfő

Az utazó

Dr. Radnai István: TÁVOLI VILÁG

Nem csupán idegen földek, népek látásának szenvedélye, az a kíváncsiság is hajt, amikor évente befizetek egy-egy távoli útra: hogyan él, milyen módon, eszközökkel termeli kenyerét a messzi ország embere?
Számos utam közül négyről villantok fel képeket.
INDIA. Egyetlen országban sincs annyi állat, mint itt, s mégis tízmilliók nélkülözik a táplálékot. E gazdag, s mégis oly szegény, az 1652 nyelvet, nyelvjárást beszélő országban megkésett az ipari forradalom, angol gyarmat volt, kasztrendszer, vallás szabdalta a társadalmat, csodálatos szobrok százaival díszített templomokat emeltek, de máglyán égetik el vagy dögmadarakkal falatják fel halottaikat, s ahol 1985-re 800 millió lélekkel számolnak.
Az indiai városok utcáin mindenütt találkoztam utcákon kóborló, gazdátlan, éhes "szent" tehenekkel, elhajtani, felzavarni, bántani nem szabad őket sértené a hinduk vallásos érzületét.







Bár az ország területének több mint a fele szántó, a rét és legelőterületek alig haladják túl a 4 százalékot. A 180 millió számontartott tehén, ötvenmillió bivaly, nagyszámú juh és kecske nagy része él éhkoppon. Egy régebbi kimutatás szerint a tehenek 90 százaléka napi egy liter tejet ad. A hinduk nem fogyasztanak húst, a vallásosak még a tojást sem eszik meg, hátha abban még élő teremtmény van... Így aztán a nagyszámú állat inkább kárt, mint hasznot okoz, a bőrt - leginkább az elhullott állatokról lenyúzott olcsó bőrt - értékesítik, a trágyát tüzelőnek szárítják meg.
Jártam egy állami gazdaságban, ahol 1000 zebutehenet láttam, s egy falusi embernél is, ahol két "hízó" élt banánhéjon és konyhai hulladékon. Ha erdőben pillantom meg, vaddisznóknak néztem volna őket...
A vietnami háború befejeződése után tettem látogatást ebben a sokáig franciák, japánok, amerikaiak sanyargatta országban, ráadásul ünnepükön. Ekkor karácsonyfát jelképező barackfaág került az asztalra az ottani "beigli" mellé, rengeteg vidéki kerékpározott a fővárosba rokont látogatni, hozva a csomagtartón az ajándéknak szánt malacot, süldőt.
VIETNAM. Háború által megviselt, szegény ország. Jegyre ugyan olcsón kapható némi élelmiszer, a szabadpiacon vásárolható halnak, csirkének, zöldségfélének azonban "ára" van. Ezért aztán nem meglepetés, hogy az emeletes házak erkélyein is látható egy-egy csirkeketrec, ahol a vasárnapi ebédnek valót nevelgetik. A munkában legfőbb segítőtársuk a bivaly.



Nagy erejű, kitartó, szelíd, szófogadó állatok, láthatók a rizsföldeken, kocsit húzva, vagy éppen legelészve, hátukon nem egyszer alvó gyerekkel. A városokban tehén- és zebubika-fogatokkal is találkozni. Ez utóbbiakat nem ivartalanítják, mégis szelídek, engedelmesek, erősek. Egy tsz sertéstelepén hallottam, hogy a zöldön és hántolatlan rizsen élő sertések már 60-70 kg-osan "letokásodtak", vágásra érettek, akárcsak az apró "hízók" a falusiak udvarában. Ottjártamkor 42 négyzetméter volt a tsz-tagok háztáji földterülete, ez is oka lehet, hogy a mi fogalmaink szerint süldőkornál nem tartják tovább a sertéseket.
USA. Amikor a világ leggazdagabb országában jártam, s csaknem elszédültem az üvegből épült felhőkarcolók, az amerikai farmerek mindenttudó gépei, szinte gombnyomásra működő tehenészetei láttán, ahol a tej olyan zárt csőrendszeren keresztül jut a tőgyből a kannákba, hogy azt a gazda nem is látja, nem gondoltam, hogy ebben az országban olyan állattartókkal is találkozom, akik életmódjukban, technikájukban évszázaddal, életszínvonalukban pedig nem csupán honfitársaikhoz, de a magyar kistenyésztőkhöz képest sok évtizeddel maradtak el. A navaho indiánok ők, akik harmada - 200 ezer ember - pásztorkodásból él ablaktalan és víz nélküli kunyhóiban.





Megélhetésük fő forrását, a bölényeket kilőtték, legjobb földjeikről kiszorították őket a fehér emberek. Állatbőröket, gyapjút, indián szőnyegeket, faragásokat árulnak...
Kevesen tudják, hogy a XVI. században még Budán is rendeztek kakasviadalt, én a csodálatos Bali paradicsomszigeten láttam ilyet. A magas termetű, viador típusú, élénk vérmérsékletű szárnyasok párviadala népszerű mulatság.

Fogadásokat kötnek a véres küzdelem kimenetelére, s amikor tollak röpködése, vércsurgás közepette az egyik "harcos" a tetthelyen marad, az átélt izgalom örömével távozik a közönség...
S végül BRAZÍLIA a "papagájok földje", ahol nemcsak az őstermészetet, hanem a városok kertjeit is ezernyi fajta madár tarkítja, füttye, éneke teszi csodálatra méltóvá.


Én a jácintkék színű arara papagájt, ezt a hollónagyságú, erős csőrű, gyönyörű madarat kaptam lencsevégre.

(A cikk megjelent a szerző képeivel együtt a Kistenyésztők Magazinja című kiadványban 1982-ben.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése