2010. február 16., kedd

Japán 3. (Az utazó)

A SOKSZÍNŰ JAPÁN



Végre kikötöttünk Yokohamában. Mindenekelőtt vámvizsgálat következett, mely nagyon tüzetes és szigorú volt. Az is igaz, hogy semmi más nem érdekelte őket, mint a növényi vagy állati nyers termékek. Márminthogy ilyesmi ne kerülhessen be a tenger által izolált szigetországba. Más szóval, azt akarták kizárni, hogy valaminő növényi vagy állati betegségeket okozó kóranyag bejuthasson az országba.
Egyidejűleg valamennyien kaptunk egy kis igazoló lapot, mellyel az országban vám- és adómentesen lehetett vásárolni, természetesen ennyivel olcsóbban, mint a kiírt ár. Már éltünk is a lehetőséggel, amint a kép is bizonyítja.
Annyit még el kell mondanom, hogy 100 esztendővel ezelőtt csak néhány kis halászkunyhó állt e helyütt, hisz Japán mereven elzárkózott a külvilágtól, idegen országbeli nem tehette be a lábát a Szigetország területére.
1853-ban a tilalmat megtörve éppen ezen a helyen jelentek meg Perry admirális fekete gőzösei, az USA hadihajói, és itt kényszerítették ki azt a szerződést, mely Japán elszigeteltségét megszüntette.


Pechünk volt, mert Tokió, a 12 milliós metropolisz zuhogó esővel fogadott bennünket. Mégis mohó kíváncsisággal rohantunk le az utcára, hogy minél többet lássunk a számunkra vélhetően oly különös világváros mindennapjaiból.
Bizony a furcsa japán betűket nem tudtuk elolvasni, de az utcák többségének nincs is neve, a házaknak pedig száma, viszont mindenki névjegyén van egy kis térkép is, amely eligazításul szolgál a háza megkereséséhez.


Óriási a forgalom az utcákon. Ha ismerősök találkoznak, mélyen meghajolnak egymás felé, ily módon üdvözlik egymást. A férfiaknál a kalaplevétel, a nőknél a kesztyű lehúzása már a legnagyobb udvariasság jele. Miheztartás végett a vezetőnk elmondta, hogy Japánban a mienktől eltérő szokásuk is van. Csupán ízelítőül egy-kettő: látogatás során a cipőt le kell venni az ajtóban, mert a legnagyobb sértés cipővel lépni a szobába. Az esernyőt a nyele helyett a csúcsánál fogják. Felülről lefelé és jobbról balra írnak. Könyveik az általunk utolsónak vélt oldalon veszik kezdetüket, tehát "hátulról" kezdik olvasni. A közlekedési lámpák pedig mindig az útkereszteződések mögött villognak. A kapunál az asszony előreengedi a férjét, és mindenütt először a férfiakat szolgálják ki. És a világ minden népével ellentétben - viszont a magyarokhoz hasonlóan - a vezetéknevet helyezik előre és csak ezt követi a keresztnév.



Menjünk fel a TV-toronyba, ahonnan kitűnő kilátás nyílik a metropoliszra! A torony magassága 333 m, vagyis 6 méterrel magasabb, mint az Eiffel-torony. Pillanatok alatt felvisz bennünket a 35 személyes gyorslift a 145 m magasan levő kilátóterembe: és íme, alattunk a város.
A rendszertelenül telepített kisebb-nagyobb épületek, házacskák és impozáns felhőkarcolók városát lendületes, többszintes gyorsforgalmú utak szelik keresztül.



Bizony Tokió nagyon sokat szenvedett az idők folyamán. Többször pusztította tűzvész, földrengés, majd jött a II. világháború rettenetes pusztítása. Az 1657-es nagy tűzvész zsírként égette el a faházakat, mely során az áldozatok száma meghaladta a százezret is. Másfél évszázad után ismét pusztított a tűzvész, mely ezúttal 37 ezer emberáldozatot követelt! 1923-ban a földrengés csaknem romba döntötte a várost. A lakosság több, mint felének életét követelte, vagy éppenséggel hajléktalanná tette.



Hová is mehetnénk először Japánban, mint a világon egyedülálló, kuriózumot jelentő Gyöngy-szigetre, ahol az igazgyöngyöket tenyésztik, kezelik, osztályozzák? Itt megcsodáljuk a gyöngyhalászok, az amák ügyességét, kitartó bátorságát. Száz és száz bátor asszony, elszánt gyöngyhalász bukik le naponta a tenger mélyére, hogy felhozza a megfelelő kagylókat.





És ki őrzi ma is rendületlenül az igazgyöngyök birodalmát? Mikimoto Kokucsi, egy halász fia, aki - még a századunk elején - felfigyelt arra, hogy a kagylóba jutott apró kavics vagy homokszem körül a kagyló a váladékával csodálatosan szép gyöngyöket tud kialakítani. Kísérletezni kezdett hát az igazgyöngy mesterséges előállítására. És munkája sikerrel járt!




E bátor asszonyok, az amák maszk nélkül buknak le a tenger félhomályába, és felhozzák a megfelelő kagylókat a tenger mélyéből, miután hozzákötötték magukat a víz színén himbálódzó nagy facsöbörhöz. Felhozzák a kagylót, majd műtőkéssel és csipesszel apró korallszemet helyeznek abba. Mintegy három év kell ahhoz, hogy a kagylóban kialakuljon az igazgyöngy.


És íme a tenyésztelep, ahol 3 évig érik meg az igazgyöngy. Értéke a fényétől és a színétől függ. Évente 70 000 kg igazgyöngyöt állítanak elő. Hogy mennyi az ára? A minőségtől függ. Mutattak olyan szemet is, mely értéke a legdrágább autó árát is fölülmúlta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése