2010. június 10., csütörtök

Brazília I/4a.

CARTŐES POSTAIS BRAZÍLIÁBÓL (I/4a.)
Makumba




Meghívást kaptunk egy Makumba szertartásra. És mi az a Makumba? Egy néger vallás. Érdekes, hogy fehér embereket is láttunk a ceremónián, mely sokféle afrikai és indián rítus, a katolicizmus, az iszlám, a spiritizmus, a bálványimádó varázslatok és a középkori európai boszorkányság összeházasítása és összevisszasága.





Az, hogy az itt élő négerek már nemzedékekkel ezelőtt kénytelenek voltak felvenni a kereszténységet, nem zárja ki, hogy emellett ősi törzsi isteneikhez és mellettük még az iszlám csökevényeihez is ne ragaszkodjanak, és tetejébe mind nagyobb mértékben a spiritizmus új szellemtanához is. Csak azt találtam furcsának, hogy bizony fehér emberek is részt vettek ezen a néger szertartáson.





A négyablakos termet színültig megtölti a karneválszerűen tomboló tömeg. A tamtamok és dobok hangja, a parfümök, a foghagyma és az izzadság szaganyagának keverékétől nehéz gőz terjeng. A vezérszólam a fokhagymáé, de hiszen ez éppen olyan jó szer a betegség, mint a rossz szellemek ellen. A Drakulában olvashattuk, hogy még a vámpírok is kitérnek előle. Ez érthető is, meglehetősen erős fluidum árad belőle! Kitűnő szer az ördögűzésre...




Óriási a hangzavar! A dobos rendületlenül veri a tamtamot, a résztvevők táncolnak, énekelnek. Egyik oldalon a férfiak, a másikon a nők dobognak és dalolnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése