2010. december 21., kedd

Argentína II/1

GAUCSÓKKAL IS TALÁLKOZTAM A VÉGELÁTHATATLAN ARGENTÍN PAMPÁKON
Kisrepülővel Buenos Airesbe




Természetesen a hatalmas vízesés-komplexumot nem lehet csak úgy körbesétálni! Egy kisvasutat építettek, mely elvisz azokhoz a pontokhoz, kilátókhoz, ahonnan a legszebb a panoráma. A helyenként mocsaras területeket hidak szelik át, melyeken akadálytalanul tud haladni a jármű, mely minden kilátóhelyen megáll, hogy gyönyörködhessünk a nagyszerű látványban, és a szorgalmasabb turisták fotózni is tudjanak.





Több merész útitársunk, néhány bátor honleányunk is vállalkozott arra, hogy csónakkal járja be a vízesés néhány szakaszát. Sikerült lencsevégre kapni őket, amikor a csónakuk előbukkant az erdő egyik tisztásán. Amikor az egyik megbeszélt kilátóponton találkoztunk, hogy csatlakozzanak hozzánk, meglehetősen gyászos kép fogadott. Valamennyien eláztak, és csavarták a vizet valamennyi alsóneműjükből is. Persze váltani kellett száraz holmira. A bokrok pedig csak félig-meddig jelentettek védőfüggönyt a sztriptízmutatványok során. Pedig Argentína vallásos ország! Itt a sztriptíz a bárokban sem megengedett! Tehát aki kíváncsi természetű és ilyesmire vágyna, jöjjön el a vízesésekhez!





A vízesésektől induló kisrepülő már felszállásra, indulásra kész, hogy a fővárosba, Buenos Airesbe vigyen bennünket. Az út 6 óráig tart. A főváros neve magyarul Jó Szeleket jelent. A várost Don Pedro de Mendosa fedezte fel 1536-ban. Mendosa útitársa a hosszú utazástól már nagyon elgyötört Sancho de Campo, amikor szerencsésen révbe vitorláztak, és meglátták a partvidéket, megkönnyebbülten így kiáltott fel:
- Milyen jó szelek fújnak végre errefelé!
Így született a város neve: Buenos Aires, vagyis Jó Szelek.





A város megismerését Garay admirális szobránál kezdjük. De ki is volt ez a délceg lovag? Egy spanyol hadvezér, a város alapítója. Gyűlölte és tűzzel-vassal irtotta az indiánokat, akik végül is a vérengző tábornokot meggyilkolták. A város alapítása 1580-ban történt.





És az ilyen nagyforgalmú, szűk utcákon hogyan tudnak a járművek közlekedni? Nagyon jól! A városi piros autóbuszok, sárga-kék mikrobuszok olyan gyorsan, ügyesen száguldanak, kanyarognak a háztömbök között futó utcákon, hogy - mint mondják - szinte egyáltalán nincsen karambol. És most csodálkozz, tisztelt Olvasóm! A buszvezető maga szedi a jegyet, kezeli, vált, visszaad. Vezetés közben többnyire hallgatja a rádiót, cegarettázik - és az utasok is, ha kedvük tartja. De még azért sem lázong senki, ha a buszvezető hirtelen odakanyarodik egy italbolt elé, megáll, bemegy és iszik egy kólát vagy indián tonikot, majd felszáll és majd megy tovább. Ő is ember, megszomjazhat! És ha kicsit elkésik az argentín ember? Nem nagy baj - mondja - és úgy gondolja, hogy "időt kell hagyni az időnek". Bizony mindez számunkra felfoghatatlan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése