2010. december 3., péntek

Nepál I/3b

NEPÁL: KIRÁLYSÁG A FELLEGEK KÖZÖTT; AHOL EGY ASSZONYNAK AKÁR HÁROM FÉRJE IS LEHET
A Durbar téri hippik




A teret a 3 emeletes Síva-templom uralja, mely évszázadokkal előbb, 1688-ban épült. De másról is nevezetes! Az 1960-70-es években, amikor megszűnt Nepál elzártsága és megnyitotta a határait, az európai és amerikai fiatalok - a vezetőnk szerint hippik - elözönlötték Nepált, itt volt a találkozóhelyük. Állítólag még 1974-ben is voltak Nepálban hippik. Órákig ültek a szentélyek mellett és szívták a kábítószert mestereikkel, a vándor szadhukkal együtt, akik szakértők voltak a legerősebb hatású keverékek összeállításában. Itt volt a kedvelt gyülekező helyük.





Mivel pedig állandóan kábítószerek füstjében tartózkodtak, az erős napsütés ellenére is sápadtak maradtak. Esténként valamelyik kibérelt házban találkoztak Katmandu külvárosában, énekelgettek, közös "családjukban" éltek együtt és ellopták egymás pénzét.





Amikor pedig már kezdett végleg elfogyni a pénz, írtak családjuknak, és naponta kiültek a postaépület lépcsőjére várva a pénzes utalvány érkezését. Azután megint egy kis hasis. Amikor pedig már egy garasuk sem volt, kábítószer-éhségbe estek.





Akkor a legolcsóbb odúkba költöztek, a lányok prostitúcióra kényszerültek, a fiúk koldultak. Főként a kis szentélyek környékén kértek alamizsnát, vagy a gyümölcsös standok körül járkálva kunyeráltak egy kis gyümölcsöt. Ez a hippiáradat is hozzátartozik Nepál újabbkori történetéhez. Persze már csak rossz emlék - állapítja meg vezetőnk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése