Leishmaniosis

A KUTYA (ÉS AZ EMBER) LEISHMANIOSISA

Bár William Leishman angol professzor már egy évszázada felfedezte a bántalom kórokozóját, Magyarországon 1993-ig egyáltalán nem került megállapításra a betegség.

Ennek az a magyarázata, hogy olyan parazitózisról van szó, mely a trópusi és szubtrópusi területeken honos, ahol különféle háziállatok és az ember megbetegedését okozza. Európában főként Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban terjedt el. Az Európai Uniós csatlakozással különösen elterjedt turisztikai jellegű állatforgalom kapcsán hazánkban is mindinkább számolni kell ezzel az állatról emberre is átragadó, súlyos klinikai tünetekben manifesztálódó betegség, zoonózis jelentkezésével.

Az európai szerzők főként a mediterrán régiók országaiból importált vagy a tulajdonossal ezen országok valamelyikében nyaraló kutyák fertőzöttségéről adnak számot.

Úgy gondoljuk, hogy nagyonis időszerű ennek az Európa szerte elterjedt, bár hazánkban ezideig csak ritkán diagnosztizált és még kevésbé ismert súlyos parazito-zoonózis oktanának és tüneteinek ismertetése, mely során felhasználjuk Magdus M. doktornő igen értékes kutatásainak eredményeit is.

ELTERJEDTSÉGE

Amint arról az előbbiekben már szó esett, a betegség főként Európa déli országaiban gyakori, de Németországban, Svájcban és Görögországban alkalomszerűen, Nagy-Britanniában, Ausztriában és a Skandináv országokban pedig ritkán fordul elő (1.KÉP).

Európán kívül megállapítást nyert az Amerikai Egyesült Államokban is. Közép- és Dél-Amerika, valamint Ázsia és Afrika egyes részei endemiás (=körülhatárolt, viszonylag kis területen váltakozó mértékben előforduló fertőző betegség) területnek számítanak.

Úgy tartják, hogy Földünk 45. északi és 40. déli szélességi foka között elterülő országok szinte bármelyikében lehet számítani a bántalom fellépésére. Hazánkban, amint olvashattuk, ezideig a ritkán megállapított zoonózisok közé tartozik.

FOGÉKONYSÁG

A betegség iránt a legfogékonyabbak és a legsúlyosabban betegszenek meg a kutyák, de a fertőzés macskákban, rágcsálókban és vadon élő emlősökben is előfordulhat.

A macskák fokozott rezisztenciájára (=ellenálló-képességére) vall, hogy a bántalom a kutyára jellemző súlyos klinikai tünetekben nem nyilvánul meg, hanem csupán szubklinikai tünetekben mutatkozik, ami esetleg enyhébb bőrelváltozásokban manifesztálódik.

A KÓROKOZÓ

A betegséget mikroszkopikus méretű, apró, állati ostoros véglények, paraziták, a Leishmania-fajok okozzák. Mivel ezek a fajok az emberben is megtelepedhetnek, a leishmaniosis egyben parazito-zoonózis.

A kutyák betegségének legfontosabb kórokozója kontinensünkön a L. infantum, de Európán kívül még számos fajuk ismert.

A betegség terjesztésében a lepkeszúnyogok játsszák a főszerepet, bár egyesek szerint a kórokozó vektorai lehetnek a bolhák és vérszívó legyek is, melyek maguk is vérszívás útján fertőződnek. A fertőződés előfeltétele, hogy a külső hőmérséklet ne legyen alacsonyabb 10°C-nál.

A paraziták leggyakoribb vektorai a lepkeszúnyogok, melyek cukoroldatokkal táplálkoznak ugyan, de a nőstényeknek vérre van szükségük a peték termeléséhez. A kifejlett nőstények 24 óránként vért szívnak a gazdaszervezetből. Éjszakai vérszívók, melyek meleg napokon a napfénytől távol, hűvös, párás helyeken (pince, istálló, repedések, rágcsálók lyukai stb.) pihennek (2.KÉP).

Amint egy lehetséges gazdaszervezethez, kutyához vagy más emlőshöz jutnak, szőrhiányos területeket keresnek a fejen, elsősorban a pofa, a szem és a száj környékén.

A lepkeszúnyog nyála véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású, értágító fehérjéket és enzimeket tartalmaz. A kórokozó a szívókán keresztül a nyállal együtt jut be a gazdaszervezetbe.

LAPPANGÁSI IDŐ

A fertőződés és a tünetek jelentkezése között eltelt lappangási idő hosszú, általában 3-18 hónap, sőt ettől eltérően akár évek is eltelhetnek a vektorral való érintkezés és a klinikai tünetek megjelenése között.

Ezzel magyarázható, hogy a karantén (=elkülönítő zárlat) létesítése nem alkalmas a betegség elterjedésének a meggátlására.

A szúrás helyén körülírt bőrgyulladás alakul ki, mely később a test egészére átterjedhet.

KÓRFEJLŐDÉS

A kórokozó véglények a vér falósejtjeihez kötődve, azok üregeiben osztódnak, és azok pusztulását okozzák. Pedig ezeknek a sejteknek fontos szerepük van a fertőzések elleni védekezésben, hiányuk ezért zavarokat okoz az immunrendszer működésében.

A makrofágok (=falósejtek) szétesését követően a kórokozók bejutnak a májba, lépbe, csontvelőbe és a nyirokcsomókba is.

A fertőződésre adott immunválasz erőssége határozza meg a gazdaállatban a jellemző klinikai tünetek kialakulását. Előfordulhat például túl heves immunreakció is, amikor az immunkomplexek kialakulása vesebántalomhoz és sokízületi gyulladáshoz vezethet.

Bár az endémiás területeken a legtöbb kutya érintkezik a parazitával, a betegség előfordulása általában 20%-os. Az a kérdés nem tisztázott, hogy egyes kutyák miért betegszenek meg, mások meg éppenséggel rezisztensek a leishmaniákkal szemben.

Bár számos gyógykezelési módszert javasolnak, ha egy kutya egyszer megbetegszik, akkor abban a parazitákat soha többé nem lehet teljesen kiirtani.

Ezért a legfontosabb vektorok, a lepkeszúnyog csípésének a megakadályozása, amivel a kutyák leishmaniózisának a körfolyamata megállítható.

TÜNETEK

A klinikai tünetek három csoportba sorolhatók (MAGDUS M.):

1. ÁLTALÁNOS TÜNETEK: Lázas állapot, rendes, esetleg fokozott étvágy melletti lesoványodás, elhúzódó esetben kachexia (=senyvesség). Az izomzat megfogyatkozása, gyengeség, hányás, hasmenés, hasvízkór. Olykor fokozott szomjúság, a vizelet mennyiségének a kóros fokozódása.

A nyirokkeringés zavarai miatt többnyire jellemző a nyirokcsomó-duzzanat, a lépmegnagyobbodás és néha tapasztalható kóros aluszékonyság.

Amint arra már az előbbiek során is utaltunk az immunrendszer működésében zavar támad, majd a szervezet csökkent mértékű immunválaszra való képességét jelzik a másodlagosan megjelenő betegségek.

2. EGYES SZERVRENDSZEREK BÁNTALMAZOTTSÁGA: Mozgásszervi tüneteket, végtagfájdalmasságot, sántaságot okozhat az egyidejűleg kialakuló gyulladás az izületekben (polyarthritis). A talpakon és a körömágy tájékán elszarusodások és fekélyek képződnek. A körmök gyorsabban nőnek a szokásosnál és letöredeznek. Az ujjpercek betegsége differenciáldiagnosztikai (=elkülönítő kórjelzés) jelentőségű.

A gyulladás a szemekre is átterjedhet és kötőhártya-gyulladás, szaruhártya- és lencsehomály, zöld hályog alakulhat ki.

A légzőszervi elváltozások közül kevéssé kórjelző értékű a gennyes orrfolyás, a köhögés, a bronchitis (=hörghurut). Fontosabb diagnosztikai jel az orrvérzés, különösen ha csak egyoldali és nem társul gennyes orrfolyással.

Az emésztőszervi tünetek közül a hányás és hasmenés ugyan nem diagnosztikai értékű, de az ulcerativ colitis (=fekélyes bélgyulladás) már inkább utal a betegségre.

3. A BŐR BETEGSÉGEIRE UTALÓ ELVÁLTOZÁSOK: Ezek a bántalmak hasznosíthatók a legjobban a betegség klinikai megállapításában. Szőrhullás, korpázás, varasodás formájában először többnyire a fejen láthatók a bőrelváltozások.

A betegségre némiképp gyanút kelthet a test különböző részein, a mellkas oldalán, a csípőtájékon, a combok külső oldalán, lelógó hosszú fülű kutyák esetében a fülkagyló külső oldalán mutatkozó ezüstös-fehér színű korpázás, olykor a szem körüli tájon szőrtelenség.

A fekélyesedő bőrgyulladás elsősorban a nagyobb nyomásnak kitett bőrfelületeken (pl. csánk, ülőgumó tájékon, a talppárnákon), valamint a bőrnyálkahártya átmeneteken látható. Előfordulhat kimaródásokkal, fekélyesedéssel társuló orrtükör depigmentáció (=festenyzettség megszűnése ill. hiánya) is.

Ugyancsak gennyes hólyagok mutatkozhatnak főleg a has ventrális (=alsó) részén.

Kórjelző értékű a dermatitis nodosa-ulcerativa (=csomós, fekélyes bőrgyulladás) főként, ha az a predilekciós helyeken (hátulsó végtagok terminális része, fülkagylók külső felülete és a széle) jelenik meg.

Ezek cseresznyemagnyitól akár diónagyságig is terjedő tömött bőrduzzanatok, melyek felszíne középen hamar, újra és újra kifekélyesedik és nedvedzik.

A BETEGSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA

A kórelőzmény – például nyaralás a déli országokban stb. – a klinikai tünetek és a laboratóriumi vizsgálat eredménye alapján a betegség teljes bizonyossággal diagnosztizálható.

A klinikai tünetek közül gyanút kelt a betegségre a polyarthritis (=a kisizületek gyulladása), az uveitis (=a szemgolyó középső rétegének gyulladása) és a colitis ulcerativa (=fekélyes bélgyulladás).

Teljes bizonyossággal a laboratóriumi vizsgálatok során lehet diagnosztizálni a betegséget, de annak kimondásához a klinikai képet mindig figyelembe kell venni.

GYÓGYKEZELÉS

A kezelés elhúzódó, az eredmény bizonytalan, a beteg élete azonban csaknem minden esetben meghosszabbítható. A kezeléssel ugyanis tünetmentesség érhető el, de a betegség hónapok, esetleg évek elteltével kiújulhat. Emiatt és az esetleges rezervoár (fertőzési forrás) statusz miatt, valamint a különösen súlyos, az állatnak szenvedést okozó állapot esetében indokolt a beteg végleges elaltatása.

A klinikai tüneteket mutató betegek esetében hatásosnak bizonyultak a fertőzést okozó véglények ellen a vénásan vagy bőr alá adott antimon-készítmények. Az állatorvos feladata, hogy a többféle készítmény közül melyiket alkalmazza.

VÉDEKEZÉS

Tekintettel arra, hogy a gyógykezelés bizonytalan, költséges, ugyanakkor a bántalom veszélyes zoonózis, tehát az állatról emberre terjedő betegségek közé tartozik, a hangsúly a betegség megelőzésén van.

Amennyiben a kutyát endemiás területre visszük (pl. Dél-Európa stb.), a fertőzéstől kell megóvnunk. Ezt oly módon érhetjük el, ha éjszakára elzárjuk a vektorok elől (lepkeszúnyog), ugyanakkor a kutyát hatékony lepkeszúnyog repellens (irtó, riasztó, elűző) szerrel kezeljük. Jól bevált, hatékony repellens szer többek között pl. az ADVENTIX készítmény.

AZ EMBER LEISHMANIÓZISA

A protozoon parazita az embert is megtámadja, és súlyos megbetegedését okozhatja. A betegség jelentőségét bizonyítja a nagyfokú elterjedtsége is. A WHO jelentése szerint világszerte 88 országban mintegy 350 millió ember veszélyeztetett és 12 millió ember betegedett meg. Évente kb. 2 millió új esetet regisztrálnak. Spanyolországban évente 100-200 újabb megbetegedés fordul elő.

A lokalizáció szerint megkülönböztetünk viscerális, bőr- és nyálkahártya típusú kórformát.

1. A viscerális típusú kórforma során az egysejtű kórokozó a véráramba jutva a reticulo-endotheliális rendszerben telepszik meg, és 10 naptól 9 évig terjedhető lappangási idő után súlyos betegséget okoz, mely ha nem kerül időben gyógykezelésre, akár 90%-os elhalálozással is járhat.

Tünetei: Láz, hidegrázás, hányás, erős izzadás, lép- és májduzzanat, szájgyulladás, hasmenés, a haj és a körmök elváltozásai és lesoványodás.

2. A bőr típusú leishmaniosis esetén főleg a fedetlen testrészeken (arc, kéz, láb) először viszkető vörös papula (=göböcske), majd piros udvarral körülvett csomó képződik, amely rendszerint a közepén kifekélyesedik, és pörkkel fedett. Hónapok, évek múltán heggel gyógyul.

A bőr-nyálkahártya infekció során a bőrön papula, csomó, majd fekélyképződés után a folyamat ráterjed a légúti- és szájnyálkahártyára, ahol fekélyesedést, polipus (=nyálkahártyából kiinduló nyeles daganat) képződést és torzító hegedést idéz elő.

A bőrtípusú leishmaniosisból való felépülés után göbök és fekélyek jelenhetnek meg az orron, a szájon, a gégén és legvégül eltorzíthatják az egész arcot.

A betegség megjelenése mielőbbi orvosi beavatkozást igényel.
(A tanulmány megjelent dr. Radnai István tollából 2006. októberében a Kistermelők Lapjában.)