2011. április 9., szombat

Ecuador I

UTAZZUNK AZ EGYENLÍTŐHÖZ!




1985 őszén hosszú út során érkeztünk egy dél-amerikai országba, Ecuadorba, melyet kettészel a földgömböt is két egyenlő részre, az északi és déli féltekére osztó Egyenlítő. Az ország területe valamivel több mint 284 ezer négyzetkilométer, lakóinak száma pedig 9-10 millió. A férfiaknál a születési élettartam mindössze 64 év. A XV. században az indián királyságot a perui inkák hódították meg, majd 1530-ban a spanyol konkvisztádorok könnyűszerrel elfoglalták, és csak 1830-ban mintegy két évtizeden át tartó háborúskodás után nyerte el a függetlenségét. Bizony nagyon szegény ország.





A strapás éjjel-nappali repülőút során a gépen biztosítottak a napszaknak megfelelő étkezést, de a légikísérők többször is hoztak a kis kocsijukon üdítő italt vagy akár bort és sört is.





Még csak alig derengett, amikor megszólalt a megafon, hogy az öveket bekapcsolni, már Ecuador felett vagyunk, és a gép lassan leszálláshoz készülődik. Kitekintek az ablakon. Valóban kissé pirkad az ég alja, de a főváros még fénáyrban úszik. Itt napéjegyenlőség van, ami azt jelenti, hogy az év minden napján pontosan 6 órakor kel fel a Nap, és ugyancsak pontosan 6 órakor nyugszik. Déli 12 órakor pedig nincsen árnyéka az embernek.





Valóban hirtelen kivilágosodott, mire gépünk leszállt Quito repülőterén. Gyorsan elintézték a formaságokat, és sikerült némi pénzt is beváltanunk. A pénzük a Sucre, az apró a Centavo. Akiről a elnevezték, Sucre marsall, ő szabadította fel az országot a spanyol uralom alól.





A főváros a quitói medencében fekszik ugyan, de még itt is 285 méter magasan vagyunk a tenger szintje felett. A fővárosnak több mint egy millió lakosa van. Égbenyúlnak a United Fruits hatalmas üzletházai. A banántermést ez, a világ egyik legnagyobb vállalata értékesíti.





Ki hinné, hogy valamikor egy nagy tó volt a város helyén, majd mintegy 10 ezer évre becsülik, hogy egy földrengés eredményeként a két hegy között a törésvonalnál elfolyt a víz. De 400 esztendővel azelőtt, amikor behatoltak a spanyolok, még mindig volt itt egy kis tó.





Vészjóslóan merednek a városra a hatalmas vulkanikus kúpok: a Turubamba és a Rumibamba! Vagy 30 vulkanikus hegy van Ecuadorban, melyek közül a Sangay állandóan működésben van. Minden 8-10 percben megfigyelhető a kisebb kitörése.





Az ország belseje felé haladva az észak-déli irányú Andok-hegység hatalmas falként tör a magasba. Két párhuzamos helgylánc alkotja, melyet magasan fekvő völgyek tagolnak. Az egyik ilyen völgyben épült a főváros, Quito. A távolban havas hegycsúcsokban is gyönyörködhetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése