2011. május 22., vasárnap

Jordánia II/2

BIBLIAI TÁJAKON JORDÁNIÁBAN
És a bizánci kor után jött az iszlám 
 



A koraiszlámból származó Omayyad palotát látogatjuk meg. Az idő tájt a sivataghoz szokott arabok - mint sivatagi népek - sátorokban laktak, azt szerették, ott kötötték a szerződéseiket is. Valójában csak a 8. században kezdenek építkezni, és mindenekelőtt Damaszkuszban. Az iszlám hódítása Mohamed halála után Szaud-Arábiából indult, miközben két világhatalmat is legyőzött. Elsősorban Bizáncra kell gondolni.





Omayyad az első dinasztia, amely itt terjeszti az iszlámot. Damaszkuszból indult. Ekkor épültek a sivatagi paloták is, amelyek közül néhányat meglátogatunk, a sivatagi népek ugyanis ragaszkodtak a sivatagi életformához. Hát ezért volt ilyen szerény a nagyúr palotája, amelyben kétoldalt volt egy-egy szoba, közöttük nagy központi tér. Mindenütt félköríves, növénymintás díszítés látható.





És hogyan látták el vízzel a várost és a palotát? Hatalmas víztárolókat építettek, amelyeket a folyóvizek tápláltak.





És miként látják el vízzel a rekkenő nyári hőségben manapság a kiszáradt szájú, szomjazó, igazhitű honpolgárt? A vizes ember vörös fezzel a fején egy hatalmas edényben viszi a hátán a vizes tartályt, és kiszolgálja a kuncsaftokat.





Kezében egy pohár, amelyből kirázza a maradék cseppeket, s ezzel mintegy fertőtleníti is. Az egészségmegóvó további intézkedést Allahra bízza, aki mindenható, no meg a testes ellenőrre, aki figyeli a tevékenységet. Ha azonban több pénze van a jámbor halandónak, nem kell vizet innia, hisz az árusnál üvegtartályokban buzog a narancsból és citromból kisajtolt gyümölcsnedű. Az ellenőr itt nemcsak figyelve tesztel, de meg is kóstolja a józamatú, friss dzsúzt.





Igaz, hogy a nagy melegben a többórás caplatás után magam is megszomjaztam, de nem mertem inni a kétes tisztaságú poharakból nem lévén igazhitű, én nem számíthattam a mindenható Allah pártfogására... Nézelődünk a városban. Látom, hogy bemegy egy atyafi az édességüzletbe. A fején levő tálca ekkor még tele volt mindenféle keleti nyalánksággal. Hirtelenében nem sikerült lencsevégre kapnom, amint zsonglőrként teljes biztonsággal egyensúlyozta terhét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése