2011. június 3., péntek

Jordánia III/7

BIBLIAI TÁJAKON JORDÁNIÁBAN
A Wadi Rum sziklaképződményei




Jöjjenek el velem az ország déli részében levő, geológiai csodának minősített vidékére, a Wadi Rumba! Ki hinné, hogy e nagyszerűen csodálatos sziklavilágot korábban a tenger borította?





A különféle formájú és alakzatú sziklaképződmények vörös és fekete színben játszanak - előtörve a sivatag homokjáról. Azt mondják, ebből készültek a történelem előtti ember kovakő szerszámai. A sziklákon különféle rajzokat, feliratokat látunk. Idegenvezetőnk szerint ezek még abból az időből származnak, amikor erre haladtak a karavánutak, melyek utasai ily módon adtak egymásnak jelzéseket.





Már Kr. előtt az első században építettek itt egy templomot a Nabateusok, amit utóbb erődítménnyé alakítottak át, majd a közelmúltban rendőrállomás lett.





A legkülönfélébb formákat mutatták ezek a homokkő-képződmények. Amikor végigjártuk e sziklacsodákat, élveztük a naplementét, majd a nomádok a sátraikban megvendégeltek bennünket. Teát és gyümölcslevet kaptunk, és aki akart, jó erős törökös kávét ihatott iszonyúan megédesítve. Egy francia turistacsoport elhatározta, hogy itt tölti az éjszakát e hatalmas sziklahegyek között, és élvezni akarja e páratlanul tiszta levegőben a napfelkeltét.





Amíg részt vesznek velünk ezen a romantikus éjszakai vendéglátáson, hadd szóljak néhány szót erről a prospektusokban mindenütt igen elmaradottnak titulált országról, népéről, életszínvonaláról!





Talán mindenekelőtt arról, hogy milyen pénzzel fizettünk! A dínárral. És amíg a jordán dínár 10 százalékkal értékesebb, mint az USA dollár, és már hosszú évek óta egyetlen fillérnyi infláció sincs, meg kell gondolni az elmaradottság fogalmát! Azt pedig láthattuk az üzletek kirakatait szemlélve, hogy milyen nagy az árubőség, láthattuk, hogy új autóutak épülnek, és sehol sem futott hozzánk egyetlen gyermek vagy felnőtt sem azzal, hogy adományt vagy baksist kér. És vajon ebből a dínárból mennyi jut egy honpolgárnak? Az átlagfizetés 80 dínár, de 60-70 dínárból már tisztességesen meg lehet élni. Egy mérnök pl. 160 dínárt keres havonta.




Az állami iskolákban az oktatás ingyenes, ugyancsak az egészségügy is. Ha azonban valaki a magánorvost vagy a magánklinikát kívánja igénybe venni, azért fizetni kell. Ugyanígy a magánegyetemen. Az országnak 14 egyeteme van, ebből 10 magán és 4 állami.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése