2011. december 9., péntek

Marokkó I/4

HA MÉG NEM JÁRT MAROKKÓBAN... LÁTNIA KELL!
Casablanca, a "fehér ház"




Casablanca 3 és fél millió lakosú, modern nagyváros. A város neve fehér házat jelent, s házai valóban vakítóan fehérek. Nevét annak a kormányzósági palotának fehér épületéről kapta, amit a portugálok az 1575. évi gyarmatosító háborújuk után emeltek.





Kikötőjének forgalma már 1856-ban túlszárnyalta Tangerét és Rabatét. A kereskedelemnek fontos központja: innen szállították az ország termékeit, a gabonát, gyapjút, bőrt és így tovább a világ minden részébe. 1830-ban a kikötő végleges megnyitása után a föld tájairól mind több kereskedő kereste fel, de szinte állandóak voltak a kalóztámadások és zavargások is, mígnem 4000 francia katona partra szállt és rendet teremtett, majd ott is maradt.





Belvárosa elegáns, méltó ahhoz a világvároshoz, mely Marokkó gazdasági központja. Az újabban épült magasházak ötletszerű megjelenése némileg a rendezetlenség érzetét keltette.





Az iszlám második legnagyobb egyházi épületegyüttese a nagymecset. 7 éven át 35 ezer kézműves építette. 15 ezer hívő számára van bent hely. 1 milliárd DM-be került.





A marokkói katonaság egyenruhája kissé más, mint Európában. 1907-ben súlyos zavargás volt itt, mert a térség vasútállomásának építésekor több utcát nyitottak, megzavarták egy szent sírjának és az arab temető halottainak a nyugalmát. A tengerparti strand puhán selymes, homokos, az idő meleg, a víz kellemesen hűsítő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése