2012. április 13., péntek

Baltikum VI

KÖRUTAZÁS A BALTIKUMBAN
 Litvánián át haza
Vilnius




Újból visszatérünk Vilniusba 600 kilométeres autózás után. Szentmisére visznek bennünket a katedrálisba, mely többször átépítve 1783-1801-ben nyerte el végső formáját. Külsőleg görög templomhoz hasonlít, amely tömörségével és arányosságával a klasszicizmus eleganciáját idézi. Miután 1950-ben a szovjetek lerombolták, koncertteremnek sajátították ki. 1996-ban mindent másolatokkal pótoltak.





Az 1579-ben létesített egyetem Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyfejedelem, kora egyik legjelentősebb európai uralkodójának a kezdeményezésére jött létre! A város történetének legjelentősebb építménye. Ma mintegy 10 ezer diák tanul itt, köztük számos külföldi, akiket többek között a jiddis nyelv oktatása vonz.





Vilnius belvárosában vagyunk. Szép épületek, nagy forgalom... A házakon függő jelképek tájékoztatnak, hogy trafik, presszó stb. van az épületben.





Az Anna templom a téglagótika gyöngyszeme. "Ezt a templomot a tenyeremen szeretném Párizsba vinni!" - kiáltott fel Napóleon, amikor Oroszország felé haladva megpillantotta.





A 20 méter hosszú építészeti csoda téglahomlokzatával nyűgözi le a látogatót. Ablakfülkék, díszes tornyok, magas keskeny ablakok. Köztük egy nagy boltív és kisebb ív a fiókboltívek magasságában. 1500 körül építette Sándor cár udvari építésze.





A városháza nagyszerű épülete. A vezetőnk elmondja, hogy a Fő téren építkezés folyik - az Európai Uniótól ilyesmire is sok támogatást kapnak. A lakosság zöme katolikus, kisebb részben ortodox: számos templom van a városban.





Az ortodox Szentlélek templom. A XVIII. század elején épült. Megemlítem, hogy az 1915-ös német népszámláláskor 54 % lengyel és 41 % zsidó volt a városban. A 70 ezer zsidóból 3 és fél ezer maradt. Azokat a lengyel katonákat, akik 1944. július 13-án a Vörös Hadsereggel együtt felszabadították a várost, hamarosan elfogták és Szerbiába deportálták. A szovjet rezsimre egyébként a litvánok mérték az első csapást, amikor 1990. tavaszán meghirdették a függetlenséget. Erre jöttek a szovjet deszant egységek, de a parlamentet 100 ezer litván védte élő láncot alkotva. A nészavazáson 90 % szavazott a függetlenség mellett.





Az 1514-ben épült Ausros kapu a mai napig Vilnius jelképe. Az 1620-ból száramazó csodatevő Mária képét őrzi, amit rendszeresen felkeres sok-sok külföldi turista is. Ezen a kapun át indulva haza búcsúzunk Vilniustól, Litvániától, a Baltikumtól, ahol a sok élmény mellett külön öröm volt, hogy a történelemkönyv lapjairól ismert események és személyek megelevenedtek számunkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése