2012. április 10., kedd

A macskák orsóférgessége


A MACSKÁK ORSÓFÉRGESSÉGE
Lapunk előbbi számában olvashattuk, hogy a kutyák, macskák orsóférges fertőzöttsége milyen súlyos veszélyt jelent a fiatal állatok egészségére, sőt nem egyszer azok elhullását is okozhatja, de a fertőzött állat az ember egészségét is veszélyezteti. Azt is megtudhattuk, hogy a kevésbé komoly fertőzöttség akár tünetmentesen zajlik le, a fertőzés során azonban – miután egyetlen féreg naponta akár több tízezer petét is produkálhat, az ilyen állat is súlyosan szennyezve a környezetét, komoly fertőzési – forrásul szolgál emberre, állatra egyaránt.
Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy világszerte (de hazánkban is) magas a kutyák fertőzöttsége, a macskák parazitózisa pedig még ennél is nagyobb mértékű, igazoltnak láthatjuk, hogy kedvenc állataink féregtelenítése elkerülhetetlenül szükséges akkor is, ha semmiféle tünet nem utal az állatok fertőzöttségére.
Az előbbiekben részletesen megismertük a kutyák orsóférgességének a tüneteit, a fertőzés módját és a féregtelenítés lehetőségeit, ezúttal pedig a másik házi kedvencünk, a macskák orsóférgességéről fogunk hasonlóképpen szót ejteni.
A MACSKA FERTŐZŐDÉSE
A felmérések szerint a macskák orsóférges fertőzöttsége még nagyobb mérvű, mint a kutyáké. Tudni kell, hogy a macskák férgessége az ember számára a kutyáéhoz hasonló veszélyt jelent.
Okozója a Toxocara mistax, melynek hím egyedei elérik a 6, míg a nőstényeké a 10 cm hosszúságot is. Fejlődése hasonló a Toxocara caniséhoz azzal a különbséggel, hogy méhen belüli fertőzöttség a macskánál nincsen, a kismacskák leggyakrabban az anyjuk tejével fertőződnek.
KÓRFEJLŐDÉS
Nincsen szükség köztigazdára, a macskák egymást fertőzhetik és a környezetüket féregpetékkel. A kiscicák többsége férges, ezért az elválasztást követően el kell végezni a féregtelenítést.
A macskák tehát a fertőzött fajtársaik bélsarában levő petékkel fertőződnek. A peték szájon át felvéve és lenyelve bekerülnek a bélcsatornába, majd a vékonybélben a lárvák kiszabadulnak a peteburokból, és átfúrják magukat a bélfalon.
Bekerülnek a véráramba, majd azzal a jobb szívfélbe, onnan pedig a kisvérkörön keresztül a tüdőbe jutnak. A tüdőből a légcsőbe vándorolnak, ahol mozgásukkal izgatják a légutak nyálkahártyáját, ami köhögési ingert vált ki. Az állat a felköhögött lárvákat lenyeli, majd a bélben az időközben ivaréretté vált férgek párosodnak és megkezdik a peterakást. A peték a bélsárral óriási mennyiségben kijutnak a külvilágba és fertőzik a környezetüket. A macska a petéket felveszi, és az orsóférgek fejlődési ciklusa kezdődhet elölről.
És hogyan kerülnek a lárvák a tejmirigybe, hiszen olvashattuk, hogy a kiscicák gyakran az anyjuk tejétől fertőződnek? Azok a lárvák, melyek a tüdő szövetéből nem tudnak átjutni a légutakba, a vérkeringéssel az izomzatba sodortatják magukat, és ott betokozódva akár éveken át életben maradhatnak anélkül, hogy bármilyen tünetet mutatnának vagy okoznának.
Amikor azonban a macska vemhes lesz, a lárvák ismét aktivizálódnak és a tejmirigybe vándorolnak, innen pedig a tejbe jutva szopáskor a kiscicák emésztőcsövébe kerülnek.
Ezzel magyarázható, hogy a macskakölykök nagy része fonálférgekkel fertőzött. A kiscicáknál tehát mindig szükség van féreghajtásra, amit valaminő hatékony szerrel kell elvégezni.
VÉDEKEZÉS
Számos féreghajtó van forgalomban akár paszta, akár pedig tabletta formájában. Ezúttal csupán példaként említünk meg mindkettőre egy-egy készítményt.
BANMINTH CAT paszta AUV. 2 g. Szájon át adandó, igen széles spektrumú (hatású) antihelminticum a bél lumenében tartózkodó számos féreg elhajtására. A készítmény a Toxocara mystax orsóféreg ellen is hatásos. Kezelés előtt az állatot nem kell koplaltatni.
A megfelelő dózist egyszerre az eleségbe keverve vagy az állat mancsára kenve kell beadni. Adagja 0,5 g/testtömegkilogram. Egy injektor 4 kg-os macska kezelésére alkalmazható. Az első kezelést 10-14 napos korban kell elvégezni, majd az újrafertőzés elkerülésére a kezelést 2 hetente meg kell ismételni.
A gyógyszer csak a macskák kezelésére alkalmazható (kutyának pl. nem adható)! Az állatok jól tolerálják (elviselik), igen széles biztonsági sávval rendelkezik, ezért minden korú és állapotú macskának adható, így a vemhes vagy szoptató macskáknak is.
Amennyiben tabletta formájában kívánjuk a féreghajtást alkalmazni, erre is többféle készítmény van forgalomban. Ezúttal is csupán példaként említünk egy olyan gyógyszert, amely széles spektrumú antihelmintikum, és a macskák valamennyi bélférgessége esetén hatékony.
A CESTAL CAT tabletta A.U.V. készítményből 4 ttkg-ra kell egy tablettát adni az állatnak. Ez azt jelenti, hogy 2 ttkg alatt fél tablettát adunk, 2-4 kg esetén egy tablettát, ha pedig a macska 4-8 kg között tömegű, két tablettát kell applikálni.
A tablettát közvetlenül a szájon át vagy táplálékba keverve is beadhatjuk. Általában egyetlen kezelés is elegendő, de súlyos fertőzöttség esetén az előírt dózisban három napon át kell adagolni, majd a kezelést 14 nap múlva meg kell ismételni. Adagolása előtt az állatokat nem kell koplaltatni.
Nagyon fontos azonban, hogy a macskát a gyógyszer beadása után 24 óráig tartsuk zárva, és az ürített bélsarat, férgeket és (galandférgesség esetén) a féregízeket feltétlenül égessük el, nehogy további fertőzési forrásul szolgáljanak. Az állatok környezetét gyakran takarítani és fertőtleníteni kell.
VESZÉLYES ZOONÓZIS
A macskák férgessége zoonózis, tehát állatról emberre terjedő betegség. Amikor az ember a fertőződése során (petékkel szennyezett, mosatlan kéz(!), mosatlan nyers zöldségfélék stb.) lenyeli a Toxocara petéket, azok lárvává fejlődve áthatolnak a bél nyálkahártyáján, vándorolnak és különféle szervekben telepednek meg, miközben sokféle tüneteket okozhatnak (fejfájás, fáradtság, láz, hasi fájdalmak stb.), de akár a szembe kerülve látási problémákat is okozhatnak, sőt az irodalom látásvesztésről is beszámolt.
Olvashattuk az előbbiek során, hogy enyhébb fertőzöttség során az állat nem mutat kóros tüneteket, de ürítheti a petéket, és fertőzheti a környezetét.
Többször is felvetődött a kérdés, hogy súlyosabb fertőzés milyen kóros tünetekkel jár az állatnál. A férgek tömegesebb jelenléte lesoványodást, hányást, a giliszták termelte idegméreg nyugtalanságot, esetleg bénulásszerű jelenségeket is okozhat. Hasmenés, sárgaság, hashártyagyulladás is lehet a lárvák vándorlásának a következménye. Előfordult olyan eset is, hogy a férgek bélelzáródást okoztak a macskákban.
Amint látjuk, a macskák orsóférgessége nemcsak az állatok egészségére, de főként az ember (gyerekek) egészségére is veszélyt jelent! Az állatok féregtelenítése – bár jogszabály nem kötelez, mint a kutyák esetében – egészségünk szempontjából is nagyon fontos és egyáltalán nem jelent számottevő költséget.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2011. februárjában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése