2012. június 8., péntek

Vietnam VI/2

 UTAZÁS INDOKÍNÁBA/N
Ho Shi Minh




Ho Shi Minh mauzóleumába nem lehetett rövidnadrágban bemenni. Végignéztük hát az őrségváltást, amit az elegánsan fehérbe öltözött katonák igen fegyelmezetten, impozánsan hajtottak végre. Az elnök 1969. szeptemberében halt meg, majd a testet bebalzsamozták, és ezt a hatalmas mauzóleumot építették számára. A háború 1973. január 27-én fejeződött be, ő már nem érte meg a győzelmet. A tetemet időnként Moszkvába viszik, ahol reparálják.





Ki volt Ho Shi Minh? 1890-ben született Közép-Vietnamban szegény de művelt parasztcsaládban. A huéi középiskolába járt, majd maga is tanított. 1911-ben hajóra szállt, és nekivágott a nagyvilágnak: konyhalegényként dolgozott egy francia hajón. A hajóutak rengeteg élményt tartogattak számára, bejárta a félvilágot ily módon.





Ebben a szép pagodában volt egy nagyon érdekes kis faépület, ahol dolgozott. 1923-ban Moszkvába utazott, ahol részt vett a kommunista internacionálé munkájában.





A Parlament épülete. 1945-ben Ho apó kiáltotta ki a Vetnami Demokratikus Köztársaságot.





Nem messze a Parlamenttől van egy csodálatos tó, a Visszaadott Kard tava. Ezt annak emlékére nevezik így, mert Le Loy király 1414-1425-ig 10 évig tartó harcban visszaverte a kínai hadakat, egy teknősbéka merült fel itt a tóból, és ez ajándékozott a királynak egy győzelemre segítő csodakardot. 10 esztendő múltán, amikor újra erre a járt a király, visszakérte a teknős a harcos hardot, és hosszú béke várt Vietnamra. Innen a tó elnevezése.





A híres egylábú pagoda egészen egyedülálló építmény. Több lótuszág formájú faláb egyetlen lábban csúcsosodik alul, és ez egy körpilléren nyugszik egy nagyobb medence közepén.





A XI. századtól egészen 1954. szeptemberig látogatták a gyermekre vágyó fiatalasszonyok. Ekkor a franciák felrobbantották, amikor kivonultak Hanoiból. Már természetesen újjáépítették.





Fiúgyermek születésének örömére Vietnam egykori uralkodói gyorsan építtettek pagodákat! Ezért van Hanoiban olyan sok díszes szentély.





Ezek egyike, a Ngoc Ha pagoda. 
Hanoiban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése